Autó: Szuperhatékony új napelemet kapott a Toyota Prius – hvg.hu

Az új kísérleti szolárcellák révén közel kétszeresére nőhet a környezettudatos japán autó villany-hatótávja.

Az általunk a közelmúltban alaposan letesztelt Toyota Prius Plug-in Hybrid igény szerint rendelhető úgynevezett “solar csomaggal”, azaz egy 1,1 millió forintba kerülő napcellás üvegtetővel. Ez a 22,5 százalékos hatásfokú, 180 W-os napelem álló helyzetben a nagyfeszültségű, menet közben pedig a 12 V-os akkumulátort tölti, mintegy 5 kilométerrel, 55 kilométerrre növelve az autó tisztán elektromos hatótávját.

Ez tehát a jelen, a közeljövő pedig már arról szól, hogy a Toyota a japán Újenergia és Ipari Technológiai Fejlesztési Szervezet és a Sharp közreműködésével még ebben a hónapban megkezdi a vadonatúj, nagy hatásfokú napelemekkel felszerelt, elektromos üzemű gépjárműveinek közúti tesztjeit.

A tesztek során felmérik, milyen hatékonyan képesek a nagy hatásfokú napelemek javítani az elektromos üzemű járművek hatótávolságát és energia-felhasználását.

A teszthez használt Prius Plug-in Hybrid tetőlemezén, motorházfedelén, csomagtérajtaján és egyéb felületein újgenerációs szolárcellákat helyeztek el. A napelem-panelek hatásfokának növelése, valamint a fedélzeti felület bővítése révén a Toyotának sikerült mintegy 860 W névleges energiatermelési teljesítményt elérnie, ami hozzávetőlegesen 4,8-szorosa a jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható, napelemes töltőrendszerrel felszerelt Prius szolár teljesítményének.

Az energiatermelő teljesítmény jelentős növelése mellett a demonstrációs autó egy olyan különleges rendszert is alkalmaz, amely nem csak parkolás során, hanem menet közben is tölti a hibrid akkumulátort, ami a várakozások szerint jelentősen javíthatja a jármű elektromos hatótávolságát, illetve csökkentheti az energia-fogyasztását.

Gyakorlatilag az autó mostani, solar csomaggal mintegy 55 kilométeres tisztán elektromos hatótávja helyett akár 106,3 kilométeres hatótávra is képes lehet az új panelrendszerrel.

A demóautó számos cellából álló szolárpanelje 34 százalékot meghaladó konverziós hatásfokkal dolgozik. A szolárcella 0,03 milliméter vastagságú fóliából áll, és hatékonyan felhelyezhető a jármű ívelt felületeire, beleértve a tetőlemezt, a motorházfedelet, valamint a csomagtérajtót.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Neked Ajánljuk