Samsung Univerzum: Magyarországra jött a Galaxy Fold – Mobilarena

A Galaxy Fold februárban mutatkozott be, a Samsung a barcelonai Mobile World Congressen rántotta le a leplet a cég első, összehajtható kijelzővel rendelkező telefonjáról. Nem világelső ebben a Samsung, hiszen az addig ismeretlen Royole már korábban előrukkolt egy ilyen megoldással, ráadásul szintén az MWC-n a Huawei is előjött a saját termékével, a két óriás között pedig versenyfutás kezdődött, hogy ki tudja előbb piacra is dobni az eszközt.


[+]

A Huawei-t az amerikai-kínai kereskedelmi háború ütötte ki a versenyből, pedig a Samsungnak nem ment simán a dolog, az első verziókról hamar kiderült, hogy pont a kijelző a legsérülékenyebb pontja, ezért a koreai cégnél áttervezték a komplett telefont, ami pedig piacra lépett, az már a javított verzió. Olyannyira, hogy mivel már egy csomó helyen egy ideje meg lehet venni a Foldot, vannak vele bőven tapasztalatok is, amelyek strapabírósági szempontok alapján kedvezőek.


[+]

Magyarországon a három szolgáltató is felveszi a kínálatába a különleges terméket, amelynek kártyafüggetlen ára 695 990 forint lesz. Ez csillagászatinak számító összeg egy telefonért, nyilván meg lehet közelíteni ezt egy kimaxolt iPhone-nal, de még az sem fogja elérni a Galaxy Fold szintjét. Viszont ez az egyetlen ilyen termék most a piacon. Ebben az árban egyébként benne van a melléadott Galaxy Buds Bluetooth headset is, aki pedig december 9-ig előregisztrál, az a Samsung Members alkalmazás segítségével egy olyan autós tartóhoz is díjmentesen hozzájuthat, amely alkalmas arra, hogy a Fold kinyitott állapotban is beleférjen.


[+]

A Fold értékesítése hivatalosan december 15-én indul, egyes Samsung márkaboltokban (például a budapesti Ferenciek terén levőben) már ki van rakva a termék és meg lehet nyomkodni. A készlet korlátozott, hogy ez pontosan hány darabot jelent, azt nem árulták el a cégnél. A hazai forgalmazású készülékek 4G-s verzióban érhetőek el két színben, a kétkártyás működést viszont egyelőre csak a Telekom tudja biztosítani, mivel a másodlagos SIM egy beépített modul (eSIM). A termék tudása nagyjából a Galaxy S10-zel azonos, tehát a kamerák és a hardver tekintetében is a már bevált megoldásokhoz nyúlt a Samsung, de a kijelző nyilvánvalóan teljesen más.


[+]

Az összecsukott Galaxy Fold külső részén egy kisebb, de teljes értékű AMOLED panel látható 4,6 inchen (1680 x 720 pixel), belül pedig ott a flexibilis AMOLED megjelenítő, amely kihajtva 7,3 inches, 2152 x 1536 képpont kirajzolására képes. A Samsung egy éves extra kijelzővédelmet biztosít, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a felhasználó hibájából valamiért tönkremegy a belső kijelző, akkor azt 50 ezer forintért cserélik benne, noha ez a művelet ennek az összegnek több mint a négyszeresébe kerülne. (És ebből máris nagyjából meg lehet határozni, hogy maga a flexibilis AMOLED megjelenítő amúgy mennyibe kerül.)

A Fold hamarosan nálunk is tiszteletét teszi és megnézzük, hogy a mindennapokban mennyire működik ez a konstrukció, de a Samsungnál úgy látják, hogy ez a jövő egyik iránya, hamarosan további összehajtható okostelefonok követik az első modellt.

Neked Ajánljuk