14 millió dollár hasznot hozott három nap alatt a Tencent átalakított PUBG-je, a Game for Peace – Esport1

A Tencent pénzzel törölgetheti a szemét az átalakított játék miatt.

A napokban írtunk arról, hogy a kínai kormány egyre nehezebben viselte a PUBG sikerét, ami leginkább a halál és a vér miatt aggasztotta őket. Éppen ezért parancsba adták a Tencentnek, hogy többé nem fogják engedélyezni a játékon belüli vásárlásokat, ha nem eszközölnek néhány “apró” átalakítást.

Ez leginkább azt jelentette, hogy ellenfelünk lelövése után ő nem halhatott meg és nem fröcsöghetett belőle vér, ezért a lelövés pillanatában egyszerűen leült és integetve elköszönt tőlünk. A játék teljes abszurditása viszont egy pillanatra sem zavarja a kínai gamereket, ugyanis a források szerint az első 3 napban már 14 millió dollárt termelt a Game for Peace. Ez körülbelül hatszor akkora összeg, mint amit a PUBG Mobile termelt ez idő alatt. Érdemes megemlíteni azért, hogy a Tencent valószínűleg egy cseppet sem aggódott a hír hallatán, hisz mindent rákenhettek a kormányra, miközben ők is pontosan tudták, hogy ezzel még több pénzt kereshetnek majd.

A 14 millió dollár egyébként csak egy minimum becslés, hisz a Google nem operál Kínában, így pontos adatokat nem kaphatunk, de a ha tippelnünk kéne, ennél még pár millióval többet is összeszedtek az elmúlt három napban. A kormány cenzúrája tehát különösebben nem hatja meg a kínai gamereket, ők így is úgy is játékra költik a pénzüket.

MOND EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

  

Neked Ajánljuk