Xavi fizet, hogy a Barcelona edzője legyen – Origo

Mint azt pénteken délelőtt megírtuk, a katari al-Szadd hivatalosan is bejelentette, hogy a csapatot irányító Xavi Hernández elhagyja a klubot. Az FC Barcelona irányítását átvevő klublegenda kora este el is búcsúzott immár volt játékosaitól. Elengedéséért 5 millió eurót kértek a katariak, ennek felét Xavi maga fizeti ki.

A Barcelona akadémiáján, a La Masián nevelkedő Xavi 1998 és 2015 között összesen 32 trófeát nyert a klubbal, mielőtt a katari al-Szaddhoz szerződött volna, ahol előbb játékos, majd játékos-edző, végül vezetőedző és szakmai irányító lett. A katari csapattal játékosként bajnok (2019) és kupagyőztes (2017) lett, míg edzőként hasonlóan sikeres volt. A Barcelona már hosszabb ideje szerette volna haza csábítani, amire most, Ronald Koeman kirúgása után nyílt újabb lehetőség, és ezúttal már sikerült megegyezniük a feleknek.

Xavi pénteken este el is búcsúzott immár egykori játékosaitól és munkatársaitól.

Spanyol lapok szerint Xavi maga fizeti ki lelépési pénze felét – igaz, ezt később visszakaphatja, amennyiben a katariak “nagyköveteként” dolgozik.

Neked Ajánljuk