Totális káosz a PSG-nél, az elnök és a sportigazgató kirúgása után sztárok hada távozhat! – Goal.com
18:47 CET 2022. 03. 15.
Múlthét szerdán a PSG a hazai 1-0-s siker után, 3-1-es vereséget szenvedett a Real Madrid otthonában a nyolcaddöntő visszavágóján, így kiesett a Bajnokok Ligájából. A korai búcsú pedig nagyon úgy néz ki, hogy lavinát indított el a klubnál.
Valami megtört.
A mérkőzés után a PSG elnöke, Nasser Al-Khelaifi azonnal távozott a VIP-páholyból, hogy a vendég öltözőbe siessen, ahol először hevesen összeszólalkozott a blancók egyik alkalmazottjával, majd neki ment a játékvezetőknek is. Az eset után az együttes tulajdonosai be is rendelték Al-Khelaifi-t a dohai központba, hogy magyarázza meg, mi is történt pontosan szerda este Madridban. Sajtóhírek szerint a megbeszélésen az a döntés született, hogy az elnök-vezérigazgató távozik, rajta kívül a sportigazgató, Leonardo is lapátra kerül, és elengedik Kylian Mbappét a Real Madridhoz.
A csapat szurkolói is megtalálták a bűnbakokat: szerintük sem Messi, sem Neymar nem tette eléggé oda magát a királyi gárda ellen, emiatt búcsúztak ideje korán a legrangosabb kupa sorozatból. A szimpatizánsok pedig úgy büntették meg a két világsztárt, hogy minden egyes labdaérintésüket kifütyülték a hétvégi Bordeaux elleni bajnokin.
De nemcsak az elnök, a sportigazgató és Mbappé inthet búcsút a PSG-nek a feszült helyzet miatt, a spanyol AS információi szerint Neymar és Sergio Ramos is komolyan elgondolkozott rajta, hogy eligazoljanak.
A tulajdonosok nem is állnának a brazil útjába, hiszen a 30 éves támadónak borzasztóan magas a fizetése. Már csak az a kérdés, hogy a várhatóan hatalmas átigazolási összeg mellett melyik csapat tudja még Neymar hatalmas bérigényét is kigazdálkodni.
Sergio Ramost még kevésbé marasztalnák a francia fővárosban, bár a védő helyzete azért speciális, mivel sérülései miatt mindössze 5 mérkőzésen tudott pályára lépni a szezonban.