Szoboszlai gólja a Man. City ellen már győzelmet is ért – Index.hu

RB Leipzig–Manchester City 2–1
Jól kezdtek a Gulácsi Péterrel és Szoboszlai Dominikkal felálló, a karanténban lévő Willi Orbán nélkül szereplő hazaiak, az első negyedóra végén Zackary Steffen nagy védésére volt szükség, hogy maradjon a gól nélküli állás, igaz, nem sokkal később a magyar kapusnak is hárítania kellett.
Az első félidő derekán aztán megszerezte a vezetést a lipcsei együttes, Konrad Laimer szenzációs indításával Szoboszlai lépett ki, elhúzta a kapus mellett, majd a hálóba lőtt (1–0).
Ez volt a magyar középpályás ötödik BL-gólja, amiből a negyediket szerezte hazai pályán. Ez az öt gól egyébként a legtöbb, amelyet egy magyar játékos szerzett. Szoboszlai ebben az idényben a PSG ellen a 92. percben pontot érő találatot jegyzett büntetőből, elmondható tehát, hogy a legnagyobbak ellen is képes remekelni.
A fordulást követően hiába került egyre nagyobb mezőnyfölénybe a világ legértékesebb keretével bíró manchesteri csapat, Gulácsi jól avatkozott közbe, amikor kellett, a 71. percben pedig André Silva a bal alsóba lőtt (2–0).
A 77. percben jött a szépítés, Zincsenko bal oldali beadására Mahrez érkezett a hosszún, fejese után pedig a hálóban kötött ki a labda (2–1).
A 83. percben Kyle Walker rúgta fel csúnyán André Silvát, amiért pirosat kapott, így emberhátrányban zárt a végül alulmaradó, de így is csoportelső City.
PSG–FC Bruges 4–1
A csoport másik meccsén ezúttal nem volt kérdés, a világ legértékesebb futballistája, Kylian Mbappé már a második perc elején a hosszú alsóba küldött egy kipattanót, öt percre rá pedig kapásból meglőtte a második gólját is (2–0).
Még mindig az első félidőben jártunk, amikor a világbajnok francia támadó egy finom kötény után Lionel Messihez játszott, az argentin támadó pedig 20 méterről a hosszúba tekert (3–0).
Ez volt a friss aranylabdás támadó 757. gólja pályafutása során, egyes statisztikusok szerint ezzel beérte Pelét a második helyen, mások 765 találatot számolnak a brazilnak – hamarosan vélhetően ez utóbbi is meglesz azért. AZ ELSŐ CRISTIANO RONALDO 801-GYEL.
Ehhez a második félidőben tett is lépést, Rits szépítése után az utolsó negyedóra kezdetén büntetőből volt eredményes Messi, beállítva a 4–1-es végeredményt.
BAJNOKOK LIGÁJA
6. FORDULÓ
A-CSOPORT
RB Leipzig (német)–Manchester City (angol) 2–1 (Szoboszlai 24., André Silva 71., ill. Mahrez 76.)
Kiállítva: Kyle Walker (Manchester City, 83.)
PSG (francia)–FC Bruges (belga) 4–1 (Mbappé 2., 7., Messi 38., 76. – a másodikat 11-esből, ill. Rits 68.)
A csoport végeredménye: 1. Manchester City 12 pont, 2. PSG 11, 3. RB Leipzig 7, 4. FC Bruges 4
B-CSOPORT
21.00: Milan (olasz)–Liverpool (angol) (Tv: Sport1)
21.00: Porto (portugál)–Atlético Madrid (spanyol) (Tv: Sport2)
C-CSOPORT
21.00: Dortmund (német)–Besiktas (török)
21.00: Ajax (holland)–Sporting CP (portugál)
D-CSOPORT
21.00: Real Madrid (spanyol)–Internazionale (olasz) (Tv: M4 Sport)
21.00: Sahtar Doneck (ukrán)–Sheriff Tiraspol (moldovai)
(Borítókép: Robert Michael/picture alliance via Getty Images)