Szijjártó családjának negatív lett a koronavírustesztje

A külügyminiszter már úton van Magyarországra.
Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon számolt be arról szerda délelőtt, hogy a feleségének és két gyerekének is negatív lett a koronavírustesztje. Mindezt azután jelentette be, hogy reggel kiderült, megfertőződött.
Szijjártó jelenleg Bangkokban van, ott derült ki, hogy koronavírusos. A Facebookon azt írta, hogy thai hatóságok nagyon korrektek voltak, gondját viselték, járt nála a kórházban az egészségügyi miniszter, és sikerült velük megállapodni a hazautazásról. Azt is hozzátette, már úton van a reptérre, még ma haza tud repülni.
A külügyminisztert közvetlenül az Ázsiába történő indulás előtt is tesztelték, ami akkor negatív eredményt hozott. A miniszter hazatérése után karanténba vonul.