Rejtett fegyver került elő a gigászok bunyóján – Index

Tavaly júliusban a félnehézsúlyból nehézsúlyba fellátogató Daniel Cormier csúnyán meglepte a horvát származású clevelandi tűzoltót, Stipe Miocicot. A 40. évébe lépő korpulens Cormiernek ugyanis a meccs elejétől fogva sikerült gyors kombinációkkal megszórnia ellenfelét, majd az első menet végén egy ráfogásból elengedett jobbhoroggal ki is ütötte. Miocicot nagyon megviselte a váratlan vereség (oké, egy világbajnoki címmeccsen elszenvedett KO alapból megviselheti az embert), és azonnal lobbizni kezdett a UFC-nél a visszavágóért. Nem is volt hajlandó Cormieren kívül másik ellenfelet bevállalni. Az újdonsült nehézsúlyú bajnok viszont azóta egy sima meccsen megverte Derrick Lewist, és már 22-1-es mérleggel készülhetett Miocic újabb próbálkozására (2017-es KO-vereségét Jon Jones doppingolása miatt érvénytelenítették) – immáron egyértelmű esélyesként.

Miocic a visszavágó első menetében sem bizonyította, hogy tanult volna hibáiból. Hiába volt óriási magasságfölényben, első kezét alig használta, így azután a sokkal gyorsabb Cormier belső combrúgásokal és jobbcsapottakkal többször is tisztán el tudta találni. A bajnok ráadásul a menet felénél simán földre is vitte, és magabiztosan lent tartotta. Úgy tűnt, hogy megvan a recept, csakhogy a második menetben Cormier a birkózás helyett leállt bokszolni, melyben Miocic fel tudott nőni hozzá. És bár a címvédő keze továbbra is gyorsabb volt, és többet is talált, a harmadik menet végére már mindkét bunyós kőkemény találatoktól zsongó fejjel ült le a lócára.

15 percen keresztül rejtegette a meglepetést

És a negyedik menetre jött az a fegyver, amit Miocic egészen addig egyetlen alkalommal sem vetett be:

a bordákra mért balkezes felütés.

Az ellenfél állóképességét a máj megrendítésével amortizáló technika hatékonyságát már többször is bizonyították az MMA-ban. És ahogy Miocic keze sorozatban fúródott be Cormier bordái közé, a bajnok fedezéke jól láthatóan jött egyre lejjebb, mozgása kezdett széttöredezni.

Egy különösen mélyre fúródó felütés után jött a büntetés: Miocic gyors egymásutánban három jobbegyenessel is eltalálta Cormier fejét, mire a bajnok földre rogyott. Innen pedig már nem volt visszaút:

Stipe Miocic kiütéssel vágott vissza a kiütéses vereségért, és szerezte vissza nehézsúlyú bajnoki címét.

Cormier sírástól reszkető hangon, de nagyon sportszerűen gratulált a „fantasztikus bajnoknak”; arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy 40 évesen mihez kezd majd, visszavonul, újból elkezdi a bajnoki menetelést, netán a UFC promótereit ráveszi a rivalizálást eldöntő harmadik összecsapás megrendezésére.

Isten Katonája újabb háborúba rángatta ellenfelét

De a gála nem csak a döbbenetes címmeccs miatt marad emlékezetes.

A középsúlyban (84 kiló) például a súlycsoport két legfélelmetesebb – és ránézésre legfélelmetesebbre kokszolt – bunyósa, a brazil Paulo „Borrachinha” Costa és kubai Yoel Romero csapott össze. A brazil 12-0-s mérleggel lépett az oktagonba, és bár győzelmei közül csak négyet aratott a UFC mezőnyében, mégis joggal rettegik őt óriási intenzitással, brutális erővel és döbbenetesen pontosan (59 százalékos találati aránnyal) eleresztett ütései és rúgásai miatt. Eddig egyetlen hivatalos meccsén sem kellett felállnia a harmadik menetre, mivel egy kivételével minden ellenfelét kiütötte (azt az egyet pedig lefojtotta).

Romero viszont egy biológiai csoda, aki negyvenen jóval túl nemcsak hogy minden meccsén csúcsformában van, hanem meccsről meccsre meg tud újulni, új elemeket tud bunyójába építeni. 32 évesen, olimpiai ezüstérmes birkózóként dobbantott Kubából, de mára robbanékony kombinációival állóharcban is felveszi a versenyt a legjobbakkal. Az elmúlt években kétszer is nekiveselkedett Robert Whittaker trónfosztásának, és mindkétszer csak kevéssel maradt alul az ausztrállal szemben.

A két klasszis meccsét egy éven keresztül hiába próbálták tető alá hozni a promóterek, sérülések és doppinggyanús ügyek (Costát egy, állítólag a gyomorpanaszaira szedett gyógyszer miatt tiltotta el az amerikai doppinghatóság), de az anaheimi gálán mindenkit kárpótoltak a hosszú várakozásért. Már az első menetben óriási tűzijátékot produkáltak, másodperces különbséggel rendítették meg a másikat. Costa jól terelte a kubait a ketrec falához, és testre is alaposan megdolgozta ellenfelét összeszedett kombinációkkal,  csodaszép köríves rúgásokkal és balfelütésekkel. Romero azonban nem jött zavarba, és villámgyors kontrákkal válaszolt.

Ráadásul a brazil a második menet közepére kissé elfáradt a saját agresszivitásában,

és a kubai lazán bár, de folyamatosan talált, a második ötperc végére pedig egy szép levitellel tett pontot.

A harmadik menetre más mindkét bunyóson meglátszott az irtózatos mennyiségű benyelt találat – mindketten 100 körüli pontos ütést és rúgást jegyeztek -; Romerót lelassította Costa több tucatnyi testütése és -rúgása, a brazil arcberendezése pedig teljesen átrendeződött. Ennek ellenére a harmadik menetben még arra is maradt energiája a riválisoknak, hogy egymást hergeljék.

A végére már látszott, hogy a minden szempontból kiemelkedő küzdelem végig fog menni, de úgy tűnt, az ellenfelénél 14 évvel idősebb Romero hajszálnyival aktívabb maradt, és egy újabb földrevitelt is sikerült elérnie (amiből a birkózókísérleteket az egész meccsen kiválóan kivédekező Costa azonnal fel tudott állni). Ennek ellenére a pontozók – a közönség óriási fújolását kiváltva – egyhangúlag Paulo Costát látták jobbnak. A brazil élete első pontozással végződő meccse után  azt nyilatkozta, hogy legközelebb már a bajnoki övért akar megmérkőzni, de én abban is biztos vagyok, hogy valamikor Romeróval is le kell rendeznie az eredményét tekintve mindenkiben hiányérzetet hagyó rivalizálást.

A McGregor-mítosz lerombolóján meg sem látszott a három év kihagyás

A várakozások tekintetében minden meccset felülmúlt annak a bunyósnak a három éve várt visszatérése, aki az első követ kiütötte a McGregor-szoborból. A kaliforniai Nate Diaz volt ugyanis az, aki 2016 márciusában – beugróként, 11 napos felkészüléssel – előbb kibekkelte az ír megasztár rohamait, majd egy alapos verés kiosztása követően lefojtotta a verhetetlenség nimbuszában sütkérező pehelysúlyú bajnokot. Diaz egy kövér csekkért cserébe még abban az évben benevezett egy visszavágóra (a fordulatos, mindkét bunyósból a maximumot előcsalogató küzdelmet pontozással nyerte McGregor), de azóta különböző okokból kifolyólag a ma már 34 éves bunyós nem lépett az oktagonba. Ez a kihagyás leginkább annak köszönhető, hogy Nate Diaz a McGregor elleni klasszis teljesítményének, illetve nem kis részben a gengszterkedő flegma stílusának köszönhetően kibújt bátyja, a több szervezetben is bajnok Nick Diaz árnyékából, és saját jogán igazi MMA-ikonná vált. Csakhogy az ikon-státuszba került bunyós a UFC-től is ikonoknak kijáró gázsit követelt, a szervezet viszont – némi joggal – azzal érvelt, hogy Diaz soha nem volt bajnok, aktivitása és teljesítménye mindig is hullámzó volt (ahogy azt a meccs előtti 19-11-es mérlege is mutatja).

Azért végül is valahogy sikerült megegyezni. Nate Diaz vasárnap a már vagy öt éve önmagát kereső egykori könnyűsúlyú bajnok, Anthony Pettis ellen tért vissza (méghozzá kaliforniaiként hazai pályán), aki tavasszal a váltósúlyban (77 kilóban) egy zseniális Superman-ütéssel tette le a névjegyét Stephen Thompson ellen.

Diazon nem látszott a három év kihagyás, az első percek kóstolgatása után tanári módon mutatta meg, hogyan kell tökéletesen semlegesíteni egy rúgófenomént: Olajozott állásváltásokkal, lendületes megindulásokkal lélegzetvételnyi időt sem hagyott Pettisnek, arról pedig szó sem lehetett, hogy a masszív taekwondo-alapokkal rendelkező bunyós megvesse a lábát (márpedig elég szabad tér és stabil állás nélkül nem nagyon lehet rúgni). És ahogy teltek a percek, Diaz úgy tudta egyre többet a ketrechez szorítani ellenfelét, ahol az ütéseken kívül térdrúgásokkal is puhította a fejét. Sőt, Diaz már az első menetben is földre tudta vinni Pettist, ahol a lehető legkedvezőbb, hátsó pozícióból veszélyeztetett fojtással.

A meccs a második menettől egyre egyoldalúbbá vált, a harmadik menetben pedig a fejére bekapott térdrúgásoktól Pettis a földre rogyott, és csak akaraterejének meg kiváló földharc-tudásának köszönhette, hogy egészen addig távol tudta magától tartani Diazt, amíg össze nem szedte magát. A meccs látványos, technikás, ide-oda gurulós földharccal zárult, melyben a két bunyós egymástól csente el a kezdeményezést, és veszélyeztetett újabb meg újabb pozíciókból (a nagy gurulgatásban Diaz benne is hagyta a nyakát egy csaknem végzetesnek bizonyuló fojtásban).

A meccs kimenetele nem lehetett kétséges, Pettistől már az is óriási tett volt, hogy mindent sikerült kivédekeznie, amivel Diaz idő előtt be akarta fejezni a meccset. A Nagy Visszatérő egyhangú pontozásos győzelmét óriási ováció fogadta, és Diaz azon melegében ezekkel a szavakkal hívta ki a nézők között barátságosan vigyorgó, nemrég KO-rekordot döntő másik váltósúlyú klasszist, Jorge Masvidalt:

Jorge ellen akarom megvédeni a címemet [sic]. Ő is egy igazi gengszter, de nincs egy nyugati parti gengszter szintjén.

Neked Ajánljuk