Női kézi BL: a Buducsnoszt másodszor is megverte a Valceát – NSO – Nemzeti Sport

A Buducsnoszt Podgorica a 23–19-es hazai siker után 21–20-ra idegenben is legyőzte a román bajnok Valceát a női kézilabda Bajnokok Ligája C-csoportjában.
Hirdetés
A forró hangulatú, ugyanakkor nagyon sok technikai hibával tarkított, 3200 néző előtt lejátszott valceai mérkőzésen a 36. perctől egyszer sem volt egy gólnál nagyobb különbség a két csapat között, végül a Buducsnoszt nyert, amely az első félidőt követően három góllal (13–10), majd a második játékrész elején 15–14-re is vezetett, de utána csak az utolsó percben tudott ismét előnybe kerülni.
Pedig az utolsó támadást a románok vezethették, ám Florentin Pera időkérése után eladták a labdát a hazai játékosok.
A vendégeknél a volt győri, Jovanka Radicsevics (31) nyolc gólt dobott, ezzel átvette a vezetést a góllövőlistán Klujber Katrintól (26).
A Buducsnoszt a győzelmével nemcsak a továbbjutáshoz került nagyon közel, hanem ahhoz is, hogy legalább négy pontot vigyen magával a középdöntőbe.
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, C-CSOPORT
4. FORDULÓ
Ramnicu Valcea–Buducsnoszt 20–21 (10–13)
Ld: Glibko, Vieira 6-6, ill. Radicsevics 8
| 1. Brest Bretagne (francia) | 3 | 3 | – | – | 107–88 | +19 | 6 |
| 2. Buducsnoszt (montenegrói) | 4 | 3 | – | 1 | 106–97 | +9 | 6 |
| 3. Ramnicu Valcea (román) | 4 | 1 | – | 3 | 97–108 | –11 | 2 |
| 4. Bietigheim (német) | 3 | – | – | 3 | 82–99 | –17 | 0 |