NB I: Félek, hogy az MLSZ-nek gondolatrendőrsége is van, és elviszn – Nemzeti Sport

A Puskás Akadémia roppant feszült mérkőzésen 3–1-re legyőzte odahaza a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 11. fordulójának záró bajnokiján. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.


Hirdetés

Horváth Ferenc erre a képre hivatkozott (Fotó: Tumbász Hédi)

A kispestiek trénere, Horváth Ferenc feldúltan nyilatkozott a sajtótájékoztató után.

„Nehéz bármit is mondani… Sok minden történt, nem igazán a pályán dőlt el, inkább abban a kis autóban. A Nemzeti Sport Online-on jelent meg egy fotó, amelyen Nagy Dominikot fogják. Lehet kötöttfogásban mást szabad, mint szabadfogásban. A kézszabályról sem tudja senki, hogy mikor kell tizenegyest adni, és mikor nem. Nehéz úgy beszélni erről a mérkőzésről, hogy ne bírózzak, de gondolni sem merek rá, mert félek, hogy az MLSZ-nek gondolatrendőrsége is van, és elvisznek. Amíg egyenlő létszámmal játszottunk, mi uraltuk a meccset, utána viszont már minden fikció. Megtettek a fiúk mindent azért, hogy döntetlen legyen a vége, sajnos ennyire volt elég.”

HORVÁTH FERENC SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt szerint mindkét csapat jó meccset játszott.

„Meg kell dicsérni mindkét gárdát. Az első félidőben hátrányba kerültünk, remek akcióval szereztek vezetést. Féltem, hogy nem tudjuk kihasználni az emberelőnyt, de sikerült egyenlítünk. Nagyon türelmesen játszottunk, ezért győztünk. Elégedett vagyok, mert amit a szünetben kértem, azt sikerült véghez vinni. Csak idő kérdése volt, hogy mikor rúgjuk a gólokat. Semleges szemmel nézve magyar szinten mindkét oldalról jó focit láthattunk, de mi vittük a prímet. Felzárkóztunk a Fradira és a Kisvárdára, de sok munka vár még ránk, nem a pontokat számolgatjuk, hanem kis pihenés után az Újpestre fókuszálunk.”

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

11. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 3–1 (Plsek 45+2., 71. – a másodikat 11-esből, Mezgrani 87. – öngól, ill. Nono 16.)
Felcsút, Pancho Aréna. Vezette: Bogár
Kiállítva: Nagy Do. (22., Honvéd)

AZ ÁLLÁS
  1. Kisvárda 11 7 2 2 20–10 +10  23
  2. Ferencvárosi TC 10 7 1 2 20–9 +11  22
  3. Puskás Akadémia 10 7 1 2 16–10 +6  22
  4. Mol Fehérvár 11 4 5 2 13–11 +2  17
  5. Mezőkövesd 11 4 3 4 15–19 –4  15
  6. Paksi FC 11 4 2 5 27–24 +3  14
  7. Zalaegerszegi TE 11 4 2 5 17–25 –8  14
  8. Budapest Honvéd 11 4 1 6 18–20 –2  13
  9. MTK Budapest 11 3 3 5 10–13 –3  12
10. Debreceni VSC 11 2 4 5 20–20 0 10
11. Gyirmót FC Győr 11 2 3 6 11–20 –9  9
12. Újpest FC 11 1 5 5 13–19 –6  8
NB I, 2021–2022, 11. FORDULÓ
  HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐ
 NÉZŐSZÁM
Október 29., péntek
Mol Fehérvár FC–Paksi FC 2–1 Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó Farkas Ádám 1905
Október 30., szombat
Mezőkövesd–Újpest FC 2–2 Mezőkövesd, Városi Stadion Solymosi Péter 1500
MTK Budapest–DVSC 1–1 Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Káprály Mihály 2231
Gyirmót FC Győr–Ferencvárosi TC 0–2 Gyirmót, Alcufer Stadion Pintér Csaba 4013
Október 31., vasárnap
Kisvárda–ZTE FC 5–0 Kisvárda, Várkerti Stadion Bognár Tamás 2043
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 3–1 Felcsút, Pancho Aréna Bogár Gergő
Neked Ajánljuk