NB I: „Az FTC négy helyzetből négy gólt lőtt, mi hét-nyolcból egyet – Nemzeti Sport

Mint ismert, a Kisvárda 4–0-ra kikapott odahaza a címvédő Ferencvárostól, amely így a tabella élére ugrott. A mérkőzés után a két vezetőedző, Peter Stöger és Joao Janeiro értékelt.

Joao Janeiro (Fotó: Török Attila)


Hirdetés

Peter Stöger kiemelte, bár a végeredmény egyértelmű sikert mutat, a játék képe alapján szoros meccset vívott a Ferencváros a Kisvárdával. A kétgólos előny után viszont már láthatóan élvezték az FTC játékosai a mérkőzést. Az osztrák tréner szerint az ő érzései nem fontosak, maguk az eredmények válaszolnak az őt és a csapatot érő kritikákra.

„Nem az én érzéseim a fontosak. Természetesen érhető, ha a szurkolók csalódottak voltak a két hazai vereség után, de azt is látni kell, hogyan szerepelünk a bajnokságban idegenben. Nézzük meg, milyen eredményeket értünk el Pakson, Fehérváron és most Kisvárdán. Emellett az elvárás a nemzetközi kupa csoportköre volt, oda bejutottunk, mégpedig olyan négyesbe, amely akár BL-csoport lehetne. Arról lehet beszélni, hogy mennyire elfogadható, hogy ott négy kör után nulla pontunk van. Benne van, hogy ilyenkor a drukkerek egy része elégedetlen, de talán nekem sem kell mindent értenem.”

„Hátszél nélkül érkeztem egy olyan klubhoz, ahol az elődöm nagy sikereket ért el. A nemzetközi kupáról már beszéltem, de ha a bajnokságban ilyen ütemben szerezzük a pontokat, akkor a végére hetvenöt-hetvenhat pontunk lesz, ami nem lenne visszaesés az utóbbi idényekhez képest. A fejlődéshez idő kell, ezért dolgozunk a klubnál, ám ez az idő vagy megadatik, vagy nem” – mondta Stöger.

A hazaiak vezetőedzője, Joao Janiero szerint a piros lapig jól futballozott a Kisvárda, ám a tíz emberre való fogyatkozás miatt teljesen fel kellett borítania az addigi taktikát. Kiemelte, míg csapata hét-nyolc nagyobb helyzetet elpuskázott, addig a Ferencváros négyből négy lehetőséget értékesített.

„Nagyon igazságtalannak tartom a végeredményt. A Ferencvárosnak nagyjából négy helyzete volt, és ebből négy gólt szerzett, nekünk hét-nyolc lehetőségünk, és egyet sem használtunk ki. Ez a különbség. A csapat vezetőedzőjeként vállalom a felelősséget, de nem érdemeltünk ilyen nagy különbségű vereséget. Ez azért is kiábrándító, mert kizárólag a négy nulla alapján közünk sem volt a meccshez, de ez nem igaz” – mondta Joao Janeiro. 

A portugál tréner a két videobírós esetről nem szeretett volna nyilatkozni – azért elmondta, hogy a piros lap jogos volt –, valamint arról sem, hogy a Nemzeti Sport információi szerint a Dunaszerdahely őt szemelte ki új vezetőedzőjének.

Peter Stöger (Fotó: Török Attila)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC 0–4 (Loncar 27., Uzuni 69., 90., Marin 74.)
Kisvárda,
Várkerti Stadion, 3250 néző. Vezette: Farkas Á.
Kiállítva: Leoni (56., Kisvárda)

AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 24–9 +15  25
  2. Puskás Akadémia 11 8 1 2 18–11 +7  25
  3. Kisvárda 12 7 2 3 20–14 +6  23
  4. Mezőkövesd 12 5 3 4 17–20 –3  18
  5. Mol Fehérvár 11 4 5 2 13–11 +2  17
  6. Paksi FC 12 4 2 6 28–26 +2  14
  7. Zalaegerszegi TE 11 4 2 5 17–25 –8  14
  8. Budapest Honvéd 12 4 1 7 21–25 –4  13
  9. Debreceni VSC 12 3 4 5 25–23 +2  13
10. Gyirmót FC Győr 12 3 3 6 14–20 –6  12
11. MTK Budapest 12 3 3 6 10–16 –6  12
12. Újpest FC 12 1 5 6 14–21 –7  8
NB I, 2021–2022, 12. FORDULÓ
  HELYSZÍN NÉZŐSZÁM JÁTÉKVEZETŐ
November 5., péntek
MTK Budapest–Gyirmót FC Győr 0–3 Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion 1545 Pillók Ádám
November 6., szombat
Mezőkövesd–Paks 2–1 Mezőkövesd, Városi Stadion 1300 Antal Péter
DVSC–Budapest Honvéd 5–3 Debrecen, Nagyerdei Stadion 3170 Karakó Ferenc
Puskás Akadémia–Újpest 2–1 Felcsút, Pancho Aréna 500 Berke Balázs
November 7., vasárnap
Kisvárda–Ferencváros 0–4 Kisvárda, Várkerti Stadion 3250 Farkas Ádám
17.30: Mol Fehérvár FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport) Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó   Bogár Gergő
Neked Ajánljuk