Győzelem nélkül zárta a négyes döntőt a Veszprém – Index.hu

Drámai körülmények között, hosszabbítás után veszítette el a THW Kiel elleni elődöntőt a Telekom Veszprém, amely így készülhetett a Barcelonától kikapó PSG elleni bronzmérkőzésre.

Remekül kezdett a magyar csapat: Rogério Moraes szerezte a meccs első gólját, majd Vuko Borozan és Gasper Marguc is betalált, így 3–0-ra elhúzott a Telekom Veszprém. Remili, majd Luka Karabatic is gólt szerzett a túloldalon, sőt, Jahja kiállítását Mikkel Hansen váltotta gólra, mielőtt Kentin Mahé büntetőből volt eredményes. (3–6)

A 16. percben ismét Lékai talált be, ám innentől egy közel hét perces veszprémi gólcsend következett. A PSG pedig köszönte szépen, 4–7-ről 9–7-re fordított egy 5–0-s rohammal – David Davis időt is kért.

Próbált zárkózni a Veszprém, de a párizsiak nem engedték ki a kezeik közül az előnyt, a szünetben Sole hetesét követően 14–11-re vezetett a PSG.

A fordulás után sem igazán változott a mérkőzés képe: a PSG őrizte előnyét, a Veszprém pedig próbált közelebb zárkózni. Dejan Manaszkov szerezte a második játékrész első gólját, amire szinte rögtön válaszolt Dainis Kristopans. Lékai megrázta magát, kétszer is beköszönt, de Mikkel Hansen, Remili és Nahi is eredményes volt a másik oldalon, így a 40. percben is hárommal vezettek a franciák. (16–19)

A következő tíz percben is Lékai tartotta a lelket a Veszprémben,

remek villanásainak köszönhetően nem került nagyobb hátrányba a bakonyi együttes. Petar Nenadics – aki a Kiel elleni elődöntőn a hajrában piros lapot kapott – is betalált kétszer, míg a PSG-nél Prandi kapta el a fonalat, és szórta a gólokat. Nahi révén már öt volt közte az 50. percben, ekkor kért időt David Davis. (21–26)

Az ötgólos különbséget háromra faragta a Veszprém, és úgy tűnt néhány pillanatig, hogy szorossá teheti a hajrát, de Remili az utolsó percekben háromszor is betalált, lényegében bebiztosítva a párizsi győzelmet. A meccs utolsó gólját Lékai Máté – aki kilenc találatával a találkozó legeredményesebbje volt – jegyezte, a PSG 31–26-ra megnyerte a bronzmérkőzést, így története során harmadszor (2016 és 2018 után) lett bronzérmes a Bajnokok Ligájában. A Veszprém harmadik bronzmeccsét játszotta: 2014-ben kikapott a Barcelonától, amelyet 2017-ben legyőzött.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2019–2020, NÉGYES DÖNTŐ
Bronzmérkőzés:
Paris Saint-Germain (francia)–Telekom Veszprém 31–26 (14–11)
Köln, zárt kapuk mögött, v.: Pavicsevics, Raznatovics (montenegróiak)

  • lövések/gólok: 50/31, illetve 47/26
  • gólok hétméteresből: 4/1, illetve 3/2
  • kiállítások: 6, illetve 12 perc

A döntőben:
20.30: Barcelona (spanyol)–THW Kiel (német)

(Borítókép: Dainis Kristopans párharca Rogério Moraesszel a bronzmeccsen. Fotó: Ina Fassbender/AFP)

Neked Ajánljuk