Egyetlen napot élt meg a budapesti vízilabda-Eb tangaszerű valamit viselő Vízipók-figurája – 444.hu

A 444 stabil működését csak a rendszeres támogatásotok tudja biztosítani. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel – nektek.

Hétfőn mutatták be, de máris áttervezik a január 12-én kezdődő, budapesti vízilabda Európa-bajnokság furcsára sikerült, tangaszerű valamit viselő Vízipók-figuráját, ami így néz ki: 

A Magyar Vízilabda Szövetség Facebook-oldalán elismerték, hogy ezt elrontották, és várják a „józan és hallucinogéneket nélkülözni tudó bábtervezők jelentkezését”.

A miniatűr Vízipókot viszont megtartják, ez tényleg más hangulatot áraszt, mint nagyobb testvére:

Nem ez az első alkalom, hogy egy budapesti sportesemény kabalafigurája a kukában végzi, néhány éve a rémisztő Bol-dog is erre a sorsa jutott

Hamar összeadtatok annyi pénzt, amennyit egész hónapra célnak kitűztünk

Eddig összegyűlt: 13,5 millió Forint

Nagyon hálásak vagyunk nektek az eddigi támogatásért, de az újságnak továbbra is szüksége van rátok. Ha terveztél idén támogatni bennünket, de valamiért eddig nem tetted, akkor továbbra is itt a jó alkalom. Minden hozzájárulásotokat az újságra, elsősorban az újságírók és szerkesztők fizetésére költjük. A 444-nek csak veletek együtt van jövője.

Támogasd a 444 szerkesztőségét!

Kapcsolódó

Neked Ajánljuk