Brazília: „Amikor a Barcát segítik a bírók, az nem baj?” – visszasz – Nemzeti Sport

Frusztrálónak és feleslegesnek nevezték a brazil válogatott Párizsban futballozó védői Lionel Messi korrupciós vádjait. Thiago Silva és Marquinhos a vasárnap este megnyert Copa América-döntő után reagált az argentin klasszis szavaira. Előbbi amondó volt, aligha a rosszindulat beszélt Messiből, de attól még kár volt megszólalnia…

Messi és Thiago Silva a Bajnokok Ligájában csatáznak (Fotó: AFP)

Amint arról beszámoltunk, a Copa América bronzmérkőzése után Lionel Messi nem vette át a neki járó érmet.

„Nem kell részt vennünk abban a korrupcióban, amit elszenvedtünk ezen a tornán. Továbbjuthattunk volna, de nem engedték, hogy ott legyünk a döntőben. A lényeg, hogy a csapat végül is jól teljesített. Talán az egész előre el volt rendezve, és azért szenvedtem el a történteket, amit az imént mondtam (…) Az egész tornán nyomják Brazíliát” mondta még a döntő előtt a 32 éves támadó, akit profi pályafutása során másodszor állítottak ki.

A vasárnapi döntő után a brazilok sem hagyták szó nélkül Messi kirohanását.

„Frusztráló, amikor egy ilyen szintű játékos, mint ő, ilyeneket mond – reagált Marquinhos. – A játékvezetők a Barcelona javára is fújtak már sok mindent, és a válogatottjának is – akkor bezzeg nem emlegetett korrupciót. Kikaptak, és ezt el kell fogadnia. Néha nyerünk, máskor veszítünk, ott van például a tavalyi vb-negyeddöntő Belgium ellen. Nagyszerűen futballoztunk, Belgium pedig nagyszerűen védekezett, a végén pedig tudtunk emelt fővel veszíteni.”

„Nehéz bármit is hozzáfűzni a dologhoz, mert megesik, hogy valaki egy vereség után, próbálva a saját felelősségét kendőzni, másokat kezd hibáztatni. Nem hiszem, hogy rosszindulatból tette volna, de sajnos kimondta ezeket a dolgokat. Tisztelned kell a történelmet, nem véletlen, hogy öt csillagunk van, és egyiket sem loptuk – utalt Thiago Silva a Fox Sports által idézett nyilatkozatában a brazilok vb-rekordjára.

Érdekes apropót ad a történteknek, hogy mindkét védő a Paris Saint-Germainben futballozik, és mindketten részesei voltak annak a 2017-es BL-nyolcaddöntőnek, amikor a Barcelona a hosszabbításban szerzett két góllal 6–1-re nyert a franciák elleni visszavágón, ezzel pedig négygólos hátrányt ledolgozva jutott tovább. A Marca emlékeztet, Thiago Silva ezt követően több bírói ítéletet is nevetségesnek titulált, ám soha egyszer sem célzott arra, hogy a szervező szövetség, az UEFA akarata lett volna, hogy a katalán együttes jusson tovább.

Korábban Tite, a brazil válogatott szövetségi kapitánya is reagált Messi szavaira, ő is több tiszteletet várt volna el az ötszörös aranylabdástól.

Az As értesülései szerint Messit a nyilatkozata miatt két évre is eltilthatja a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL).

COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
DÖNTŐ
Brazília–Peru 3–1 (2–1)

Rio de Janeiro, Maracana, 87 000 néző. Vezette: Tobar (chilei)
Brazília: Alisson – D. Alves, Marquinhos, Th. Silva, A. Sandro – Arthur, Casemiro, Coutinho (Éder Militao, 77.) – G. Jesus, Firmino (Richarlison, 76.), Éverton Soares (Allan, 93.). Szövetségi kapitány: Tite
Peru: Gallese – Advíncula, Zambrano, Abram, Trauco – R. Tapia (Ch. Gonzáles, 83.), Yotún (Ruidíaz, 78.) –  Carillo (Polo, 86.), Cueva, E. Flores – P. Guerrero. Szövetségi kapitány: Ricardo Gareca
Gólszerző: Éverton Soares (15.), G. Jesus (45+3.), Richarlison (90. – 11-esből), ill. P. Guerrero (43. – 11-esből)
Kiállítva: G. Jesus (70.)

Neked Ajánljuk