Bántalmazott egy tolvajt, feljelentették az olasz válogatott csatárt – Index.hu

Az olasz válogatott játékost az a 30 éves chilei férfi jelentette fel, aki egyébként megpróbálta ellopni El Shaarawy Lamborghinijét, csakhogy a csatár megakadályozta az akciót.

Az eset még február 12-én történt, amikor a „Fáraó” meglátogatta haverját, az egykor szintén válogatott Alessio Cercit, és egész este videójátékoztak. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy valaki az utcán betörte El Shaarawy sportautójának az ablakát, erre a Roma futballistája kirohant a házból, és üldözőbe vette a tolvajt, akit hamar utol is ért. Leteperte a földre, és ott is tartotta egészen a rendőrök kiérkezéséig.

A férfit májusban 16 hónapos börtönbüntetésre ítélték, de – mint kiderült – semmiképp sem szeretné annyiban hagyni a dolgokat, ugyanis feljelentést tett El Shaarawy ellen: elmondása szerint a csatár keményen bántalmazta, és emiatt sérüléseket szenvedett.

A szélső ügyvédje elmondta, védence természetesen együttműködik a hatóságokkal, és mindent el fog mondani a történtekről. A kihallgatásra még júliusban sor kerül.

El Shaarawy idén januárban került vissza korábbi klubjához, az AS Romához, előtte másfél évet a kínai élvonalban töltött. Ennek ellenére is számított rá Roberto Mancini szövetségi kapitány, 2020 októberében például az olasz válogatott csapatkapitányi karszalagját is ő viselte a Moldova elleni barátságos mérkőzésen. A márciusban kezdődött világbajnoki kvalifikációs sorozatban is pályára lépett, de végül nem került be a squadra azzurra Európa-bajnoki keretébe.

(Borítókép: Stephan El Shaarawy. Fotó: Getty Images)

Neked Ajánljuk