A Fradi megtanulta, hogy nyerhet Európában – Origo

Kevesen gondolták volna, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata kettős győzelemmel jut túl a sokkal esélyesebbnek tartott bolgár Ludogorecen. A két diadal, a 2-1-es, de főleg az idegenbeli 3-2-es győzelem önmagáért beszél, hiszen a Fradi nagyon kevés koefficiensponttal, nem kiemeltként kezdte meg a BL-selejtezőket. Az út vége messze van, de a máltai FC Valletta ellen sem esélytelen Szergej Rebrov csapata.

Egy évvel elelőtt a MOL Vidi, most a Ferencváros ütötte ki a BL-selejtezőből a bolgár Ludogorecet. Azt a bolgár csapatot, amely hazájában egyeduralkodó, amely megjárta már a Bajnokok Ligája és az Európa-liga főtábláját is. Ilyen magasságokban a Fradi legutóbb 2004-ben járt, akkor a László Csaba vezette Ferencváros az UEFA Kupa csoportkörében szerepelhetett. Akkor a holland Feyenoord, a német Schalke 04, a skót Hearts és a sváci Basel szerepelt a csoportban. A Fradi 4 ponttal, 1 győzelemmel (a skót együttes ellen, idegenben) fejezte be a szereplését.

2004 őszén a Ferencváros a Hearts otthonában nyert az UEFA Kupa csoportkörébenForrás: AFP/Ian Stewart

Az utóbbi évek nemzetközi kupasikertelensége mindig is téma volt a IX. kerületi csapat háza táján. Indulhatott a Fradi a BL-ben, vagy az Európa-ligában, képtelen volt egyről a kettőre jutni. A mélypontot az albán Partizani Tirana elleni BL-selejtező jelentette, mert az albániai 1-1 után idehaza is ugyanennyi lett az eredmény, de a tizenegyesrúgásokban az albánok mentek tovább. Olyan is volt, hogy szerencsétlenül alakult a Fradi sorsolása – egy évvel ezelőtt azonnal megkapták az izraeli Makkabi Tel-Avívot, amely egyetlen gólos különbséggel ment tovább. Bár ami a sorsolást illeti, azzal most sem volt szerencsénk – és akkor még nem beszéltünk arról az anomáliáról, hogy az eredetileg idegenben kezdő FTC-nek otthon kellett lejátszania a Ludogorec elleni selejtező első összecsapását.

Aztán a budapesti 2-1-es magyar győzelem után jött az újabb félelem: mennyit jelenthet a bolgár csapat Budapesten lőtt gólja. Azt mindenki tudta, hogy a Ludogorec otthon egy 1-0-s győzelemmel is továbbjut.

A szurkolók sem hitték el, mennyire bátran fog játszani a Fradi BulgáriábanForrás: Csudai Sándor – Origo

Sokan úgy vélték, a Fradinak nincs más lehetősége, mint beásni magát a kapu elé és valahogy kihúzni egy 0-0-s döntetlennel. Jellemző a helyzetre, hogy a meccs előtt az M4 Sport stúdiójában is ez a vélemény hangzott el, mintha senki sem gondolt volna arra, hogy a Fradi képes gólt lőni idegenben.

A három magyar gól Razgardban minden kérdésre választ adott, egyben minden kérdést eloszlatott. A magyar bajnokcsapat nemhogy nem ásta be magát a kapu elé, hanem támadni kezdett, ezzel nemcsak a tévés szakértőket lepte meg. Már a második percben ott volt a gólszerzési lehetőség – ez akkor kimaradt. Ám 0-2 után mégis Díbusz Dénes zseniális mozdulata kellett ahhoz, hogy lélektanilag ne billenjen át a meccs a Ludogorec térfelére.

Dibusz Dénes védése a razgardi meccs egyik legfontosabb pillanata voltForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A lengyel Jacub Swierczok amolyan Panenkás mozdulattal rúgott alá az 1-2-es állásnál megítélt tizenegyesnek, a magyar kapus, Díbusz Dénes már szinte a földön ült, hogy onnan elrugaszkodva hihetetlen bravúrral kiüsse a labdát. Ha ez bemegy, akkor a bolgárok 8 perc alatt 0-2-ről 2-2-re hozzák vissza a meccset. Nem kell sportpszichológusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, mennyire más, új mérkőzés kezdődött volna 2-2 után.

A Fradi edzője, az ukrán Szergej Rebrov arcáról a meccs alatt nem lehetett sok érzelmet leolvasni. Az amúgy sem teátrális mozdulatairól, széles mosolyáról híres tréner tökéletes taktikát dolgozott ki a mérkőzésekre. Egyetlen percig nem volt hajlandó elfogadni, hogy a magyar csapat az esélytelenebb, hogy a Fradi a nem kiemelt, hogy az együttesnek kevés a koefficienspontja. Siránkozás helyett elég kemény munka folyt az ausztriai edzőtáborban és ma már azt is tudjuk, hogy a játékosok nemcsak a pályán, de a videós felkészülések alatt is olyan komoly dózisban kapták meg az információkat, mint korábban talán még soha. Az, ahogy a Fradi olvasta a Ludogorec játékát, arra enged következtetni, hogy az elméleti felkészülés is jól sikerült.

Szergej Rebrov remekül felkészítette csapatát a mérkőzésreForrás: Csudai Sándor – Origo

Nézzünk akkor most előre. Július 24-én szerdán a máltai Valletta FC érkezik Budapestre. A máltai csapat a kiemeltek közé besorolt luxemburgi Dudelange-ot verte ki úgy, hogy idegenben 2-2-t, Máltán 1-1-et játszottak egymással. A Vallettának a továbbjutás legalább akkora (ha nem nagyobb) siker, mint a Fradi továbblépése. A két együttes pároscsatájában a magyar bajnok tűnik esélyesebbnek, de hatalmas hiba lenne egy kézlegyintéssel elintézni ezt a párharcot. Rebrovot ismerve ez biztosan nem így lesz. Amennyiben a Fradi túljut máltai ellenfelén, akkor a selejtező feléhez érkezik, mert a BL főtáblájához négy kört kell sikeresen venni. De ebben az esetben – bármi is történik majd a BL-selejtező harmadik fordulójában, az Európa-liga playoff már biztos a Fradinak. Másképpen fogalmazva: a máltaiak elleni esetleges továbbjutás után a IX. kerületi csapat 1 lépésre lesz az El főtáblájától.

Azzal, hogy Lovrencsicsék egy kiemelt csapatot vertek ki, a Fradi státusza ebben a tekintetben nem változik, azaz a selejtezőben továbbra is a nem kiemeltek között találjuk meg őket és mindenképp kiemelt ellenfelet kapnak. Ám a jövő szempontjából egyáltalán nem mindegy, hány pontot tud összegyűjteni a kvalifikációban a magyar csapat.

Egy jó európai kupaszereplés aranyat és sok koefficienspontot érhetForrás: Csudai Sándor – Origo

A legfontosabb az lenne, hogy a nagyon alacsony UEFA-együttható számok növekedjenek. Látjuk, hogy a MOL Fehérvár csapata azzal, hogy tavaly megjárta az El főtábláját, olyan sok koefficiens-pontot szedett össze, hogy idén már kiemeltként várhatta a selejtező sorsolását. Egy jó kupaidény tehát alapjaiban változtathatja meg egy-egy magyar együttes helyzetét Európában.

Itt tartunk tehát most. Az biztos, hogy a bolgárok kiütése után a máltai bajnok is 20 ezer, győzelemre éhes Fradi-szurkoló előtt léphet pályára Budapesten a Groupama Arénában július 24-én este 20.00-tól. A jegyek árusítása már megkezdődött, érdemes tehát nagyon sietni a megvásárlással.

Neked Ajánljuk