Ursula von der Leyen máris meghálálta a lengyel és a magyar kormányok támogatását – 444.hu

Mindössze hét szavazaton múlt a héten az Európai Parlamentben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnökének megválasztása, amihez a Néppárt frakciójában ülő Fidesz szavazatain túl a szélsőjobboldali frakcióhoz tartozó lengyel kormánypárt, a PiS szavazataira is szükség volt. Meg is lett a támogatás eredménye, von der Leyen a terveiről szóló első nyilatkozatában máris jelezte, hogy az eddigieknél engedékenyebben viszonyul majd a két országhoz, melyek ellen a jogállamiságot sértő intézkedéseik miatt eljárás folyik, és amelyek más kérdésekben, például a bevándorlás ügyében is szembehelyezkednek az európai konszenzussal.

“Tisztességesen meg kell hallgatnunk az érveiket. Például a lenyelek jogosan hozzák fel, hogy befogadtak másfél millió embert Ukrajnából, egy országból, ahol éveken át hibrid háború folyt és ahol még mindig emberek halnak meg. Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül” – mondta, mélyen hallgatva azokról a problémáról, amely miatt valójában eljárás folyik Lengyelország ellen: a független bíróságok szétverése miatt.

Ehelyett inkább továbbra is a bevándorlás kérdéséről beszélt, alájátszva például a magyar kormánynak, mely minden problémát erre a kérdésre vezet vissza. Pedig a sajtószabadságot korlátozó törvényeket sem emiatt hozták, ahogy a választási rendszert sem emiatt szabták a kormánypárt igényeihez. De von der Leyen nem erről beszélt, hanem arról, hogy “a tagállamok, amik meg akarják valósítani [a menekültek szétosztását] már folyamatában vannak a megoldáskeresésnek. De ettől még más területeken minden tagállamnak szolidárisnak kell lennie egymással. Igazságosan kell megosztanunk a terheket – talán más országoknak más területeken” – mondta, jelentsenek szavai akármit is.

Von der Leyent első interjújában a Brexitről is kérdezték, melynek október végén jár le a határideje, és egyelőre nincs jele annak, hogy bármiféle megállapodásra tudnának jutni a kérdésben a felek. Nagy-Britannia éppen új miniszterelnököt választ, a két lehetséges jelölt, Boris Johnson és Jeremy Hunt pedig abban momentán egyetért, hogy mindenképpen új alkut kell kötni a kilépésről. De míg Hunt mindenképpen ragaszkodna egy alkuhoz, Johnson anélkül is elképzelhetőnek tartja a kilépést. Ehhez képest von der Leyen tartja magát a hivatalos európai állásponthoz arról, hogy a jelenleg létező megállapodás jó. Csakhogy ezt a megállapodást a brit parlament már többször is leszavazta. “Ez egy jó megállapodás, amit tisztességesen egyeztettünk a brit kormány által szabott feltételek mentén” – mondta, és közölte, hogy nem akar megállapodás nélküli kilépést, mert szerinte jó megállapodást kötöttek. (Via The Guardian)

Népszerű

Neked Ajánljuk