Lemondott Evo Morales, Bolívia vitatott körülmények között megválasztott elnöke – 444.hu

Hetekig tartó tüntetéssorozat, zavargások után lemondott Evo Morales, akit október 20-án, vitatott körülmények között negyedszer választottak meg Bolívia elnökének. Az ország első bennszülött elnökét ma már több befolyásos politikai támogatója, szövetségese, köztük a hadsereg főparancsnoka is távozásra szólította fel. (Korábban a hadsereg azt deklarálta, hogy nem fog fellépni a Morales ellen tüntető ellenzékiekkel szemben, viszont szükség esetén ártalmatlanítja a tüntetőket támadó fegyveres csoportokat.) Ezek után, közép-európai idő szerint este tíz óra körül, Morales az állami televízióban bejelentette, hogy lemond.

A baloldali-populista Morales sikeres és népszerű elnök volt három cikluson át, főleg a vidéki, szegény, indián lakosság támogatta lelkesen. Három megnyert választás után nem indulhatott volna negyedszer az ország alkotmánya szerint, de természetesen módosíttatta az alaptörvényt. Már ez a húzása is nagy politikai viharokat keltett, és aztán az október 20-i választás verte ki a biztosítékot a polgári ellenzéknél, ugyanis nagyon furcsán alakult az eredmény.

Idézet ma közölt helyszíni riportunkból:

„A szavazatszámlálás során kiderült, hogy Evo Morales nyerésre áll ugyan, de ha az eredmény így marad, nem lesz elég az egyértelmű győzelemhez (legalább 10 százalékkal több szavazatot kell összegyűjtenie az elnökjelöltnek ahhoz, hogy az első körben nyerjen), második fordulót kell kiírni decemberben. 

Az ellenzék ujjongott, aztán jött a hidegzuhany: a vidéki szavazatok egy részére még várni kellett, a szavazatszámláló rendszer pedig egyik pillanatról a másikra lefagyott, 24 órán keresztül nem lehetett hozzáférni a választási adatokhoz, és mire helyreállt, Morales már 10,02 százalékkal vezetett. Azaz nyert, büszkén jelenthette be, hogy negyedszerre is ő lett Bolívia elnöke.” 

Az ellenzék az utcára vonult, a nagyvárosokban egyre keményebb megmozdulások kezdődtek, aztán pedig Morales is utcára szólította híveit, a tüntetők és ellentüntetők összecsapásainak halálos áldozatai is voltak.

A kialakult helyzet azzal fenyegetett, hogy polgárháborús konfliktus alakul ki az egyébként is viharos történelmű, szegény dél-amerikai országban. Morales ellen a hétvégén is folytatódtak az erőszakos tüntetések, ezek után az elnök azt jelentette be, hogy nem mond le hatalmáról, de beleegyezik, hogy megismételjék a választást. Azt is közölte, hogy lecseréli a választási bizottság tagjait. Ezt a döntését – mármint a választás megismétléséről szólót – azonnal üdvözölte Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere is.

Vasárnap újabb fontos hír tüzelte az ellenzéki tüntetőket: megjelent az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) jelentése az október 20-i választásokról, és ebben azt írták, hogy egyértelmű bizonyítékok utalnak a csalásra, arra, hogy manipulálták a választási adatokat.

Vasárnap este (magyar idő szerint) érkezett a hír a hadsereg vezetőjének álláspontjáról, és arról, hogy tüntetőknek sikerült megszállniuk két fontos középületet a fővárosban. Nem sokkal utána Morales váratlanul megjelent a tévében, és bejelentette lemondását. „Arra kérlek benneteket, hagyjatok föl az erőszakkal, ne gyújtogassatok” – fordult a tüntetőkhoz és ellentüntetőkhoz Morales lemondó nyilatkozatában. Szintén lemondott alelnöke, Alvaro Garcia Linera.

Az  utcán nagy ünnepléssel fogadták a lemondás hírét.(via BBC, CNN, Guardian)

Kapcsolódó

Neked Ajánljuk