A Vasember is elmondta a véleményét Scorsese Marvel-ellenes kijelentéséről – Origo

Robert Downey Jr. is megszólalt a Scorsese kontra Marvel ügyben. A Vasembert megszemélyesítő sztár elfogadja a rendező véleményét, de nem ért egyet vele.

Robert Downey Jr. a Howard Stern Show-ban mondta el, hogy meglepődött, amikor olvasta Martin Scorsese lesújtó véleményét a Marvel-filmekről. 

Megmondom őszíntén, magam sem gondoltam, hogy az egész Marvel-moziverzum ekkorára növi ki magát. Olyan most, mint az óriási, többfejű Hüdra. Mindig is érdekelt voltam más projektekben is, szóval ha Scorsese szerint ezek nem filmek, akkor el kell gondolkodnom – mondta a színész.

Martin Scorsese vidámparkos hasonlatára reagálva pedig azt mondta:

Nos, ezeket a filmeket is mozikban vetítik. Értékelem a véleményét, hiszen szükségünk van a különböző nézőpontokra. Ugyanakkor nincs értelme annak, amit mondott. Ez olyan, mintha azt mondanám, a Howard Stern Show nem rádióműsor

Downey arra a kérdésre, miszerint Scorsese a szuperhősmozik közönségsikere miatti féltékenységből kritizálta volna a Marvel-filmeket úgy felelt: Kizárt, ő Martin Scorsese

Majd felvetette: rengeteget lehetne és érdemes is lenne arról vitázni, hogy a szuperhősfilmek miként árnyékolják be a valódi filmművészetet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Neked Ajánljuk