Meglepően sokat fogyott egy hónap alatt Koholák Alexandra, mégsem ez a legfurcsább ebben a képben – Velvet

Amióta Koholák Alexandra egy farmerdzsekiben feleségül ment 26 évvel idősebb spirituális vezetőjéhez, Farkas Balázshoz, szembetűnően kevésbé foglalkoztatják őt a külsőségek, így inkább, mondja, a lelki harmóniára és arra törekszik, hogy azokat a kis támpontokat, amelyekért leszületett ide, el tudja érni, és ezáltal ki tudjon teljesedni. Márpedig ezzel, ahogy ő nevezi, egy magasztosabb életcél elérésére is képes lehet

A fentiek alighanem a mai napig az élete szerves részét képezik, így nem meglepő, hogy mostanában egészen más életet él, mint annak idején, vagyis már egyáltalán nem izgatja, hogy elég vonzó nőnek számít-e a közvélemény szemében. Mivel mindenben hallgat az ő orákulum férjére, az sem zavarja, hogy rajta kívül egy másik nővel is együtt kell élnie (persze erre komoly oka van), ahogy elfogadja azt is, hogy Balázs szerint változtatnia kellene a mellei méretén. Utóbbi a Csak show és más semmi című műsor ideje alatt nem fog megvalósulni, de utána szinte azonnal. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Azt gondolom, hogy Közszereplőnek lenni egyenlő azzal, hogy az életed bizonyos részlete a nyilvánosság előtt zajlik. Ezt én vállalom, bírom a kritikát, megfogadom,ha az építő jellegű de elengedem azt ami csak üres fecsegés. A férjemmel való kapcsolatomat szinte mindenki kommentálta valahogy ( nagyrészt pozitívan ), az hogy Évivel együtt élünk az óriási port kavart. Sok negatív dolgot kaptam a külsőm miatt is. Nincs műköröm, nincs póthaj, nincs műszempilla csak egészen egyszerűen a tiszta Lelkemet látjátok a külsőmben is. Zavart, hogy meghíztam. Bár úgy gondolom, hogy ez a boldogság és elégedettség jele volt nálam. Végre nem a megfelelési kényszerem győzött, végre a tiszta boldogság vette át a szerepet az életemben, ezt láttátok rajtam. Ezt sikerült egy hónap alatt elérnem, még van egy hónapom (nah jó csak 27 napom). Azt mondom a mai napig, hogy jó csaj, formás nő bármikor lehetsz, csak időt kell rá szánni, de ha csak ebben találod meg a boldogságot, akkor hidd el valami nincs rendben. Boldog vagyok plusz 10 kilóval is és boldog vagyok így is. Valószínű, ha már nem leszek közszereplő visszahízok, mert nem szeretném màr bebizonyítani senkinek, hogy mennyire “JÓCSAJ” is vagyok. Szeretem az életemet és SZERETEM A FÉRJEMET ÉS ÉVIT, a KÖZPONTUNKAT. ENNYI SZÁMÍT. Köszönöm a támogatást @blade_sport @farkas.balazs.arpad @farkas_eva_andrea_st_agatha . #boldogság #boldogvagyok #semmiretus

Farkas Alexandra (@alexa_vagyok) által megosztott bejegyzés,

Pontosan ezért érdekes, hogy Alexandra most a külsejével, jelesül a látványos fogyásával kapcsolatos fotót posztolt az Instára. A kép mellett összegezte az utóbbi hónapok történéseit, a nyilvánosságtól kapott reakciókat, majd egy teljesen ellentmondásos gondolatmenettel zárt. Leírta, hogy az új életével a műszempillát, a műkörmöt és a póthajat is elhagyta, csak a tiszta lelkét hagyta meg, ami mindenképpen rendes volt tőle.

Ugyan zavarta, hogy meghízott, de rájött, hogy ez bizony a boldogság jele nála, majd tudatosult benne, hogy végre egyszer nem hagyta, hogy legyőzze őt a mindenkori megfelelési kényszer, ami évek óta gyötri. És most jön a csavar: mégis nekiállt fogyózni, amivel egy hónap alatt egész látványos változásokat ért el. A további 27 napban még folytatni akarja a diétáját, de hogy miért, nem tudni, hiszen azt állítja, boldog volt 10 kiló plusszal és így is az. 

koholakalexandra

Azt mondom a mai napig, hogy jó csaj, formás nő bármikor lehetsz, csak időt kell rá szánni, de ha csak ebben találod meg a boldogságot, akkor, hidd el, valami nincs rendben. Boldog vagyok plusz 10 kilóval is és boldog vagyok így is. Valószínű, ha már nem leszek közszereplő, visszahízok, mert nem szeretném már bebizonyítani senkinek, hogy mennyire ‘jó csaj’ is vagyok. Szeretem az életemet és szeretem a férjemet és Évit, a központunkat. Ennyi számít

– írja az előtte-utána fotó mellé. Így viszont már totál összezavarodtunk azzal kapcsolatban, hogy akkor most meg akar-e felelni a közvéleménynek, vagy pont, hogy nem.

Neked Ajánljuk