Élet+Stílus: Közleményt adott ki balesete után Lovasi András – hvg.hu

Elfogadja a vizsgálat eredményét és következményeit akkor is, amennyiben az az ő vétkességét állapítja meg.

Ez úton szeretnék mindenkit tájékoztatni a szerdai közúti balesetről, amelynek részese voltam.

Szerda délután a tegnapi, Vígszínházbeli dupla lemezbemutató koncertem főpróbájára mentem. A Dózsa György úton a Damjanich utcai kereszteződéséhez értem, amely – mint azóta tudomásomra jutott – közismerten balesetveszélyes helyszín. A kereszteződésben sajnos összeütköztem egy nekem jobb oldalról kihajtó szolgálati autóval, amelyben ketten ültek: a férfi sofőr és hölgy utasa. Az utas szerencsére nem szenvedett súlyosabb sérülést, a sofőrnek viszont sajnos eltörött a kulcscsontja, 3 foga pedig kitört. Itt nem szeretnék kitérni arra, hogy az ütközés kinek a hibájából történt, azt ugyanis a folyamatban lévő hatósági vizsgálat hivatott eldönteni. A vizsgálat eredményét és következményeit természetesen el fogom akkor is fogadni, amennyiben az én vétkességemet állapítja meg.

Amit viszont sokkal fontosabbnak tartok, az az, hogy nyilvánosan is kifejezzem együttérzésemet a sérült családapával szemben, akinek gyógyulása , -mint ma telefonon elmondta nekem,-hónapokat fog igénybe venni, amely idő alatt mind neki, mind családjának egy nehezebb időszak következik. Felajánlottam a segítségemet ezen időszakra, és megbeszéltük , hogy személyesen is találkozunk a közeljövőben. Ezúton is kívánok neki gyors lábadozást(ami jó hír, hogy tegnap kijöhetett a kórházból), és mielőbbi teljes gyógyulást.

A sajnálatos esettel kapcsolatban ennyit szeretnék nyilvánosan közölni. Köszönöm a sajtó korrekt bánásmódját, amely ebben a szituációban nagyon jólesett. A továbbiakban is tartanám magam ahhoz, hogy Facebook közlemények formájában tájékoztassam a nyilvánosságot, mivel majd minden orgánumtól megkerestek interjút kérni, amelynek nem tudok megfelelni, kivételt tenni pedig nem szeretnék.

Köszönöm a figyelmet.

Mint korá

Mint korábban mi is beszámoltunk róla, Lovasi András okozta azt a szerda délutáni balesetet, amelyben két rendőr is megsérült. Lovasi a csütörtöki lemezbemutató koncertje előtt nem nyilatkozott az esetről, most azonban közleményt adott ki a Facebookon.

“Szerda délután a tegnapi, vígszínházbeli dupla lemezbemutató koncertem főpróbájára mentem. A Dózsa György úton a Damjanich utcai kereszteződéséhez értem, amely – mint azóta tudomásomra jutott – közismerten balesetveszélyes helyszín. A kereszteződésben sajnos összeütköztem egy nekem jobb oldalról kihajtó szolgálati autóval, amelyben ketten ültek: a férfi sofőr és hölgy utasa. Az utas szerencsére nem szenvedett súlyosabb sérülést, a sofőrnek viszont sajnos eltörött a kulcscsontja, 3 foga pedig kitört. Itt nem szeretnék kitérni arra, hogy az ütközés kinek a hibájából történt, azt ugyanis a folyamatban lévő hatósági vizsgálat hivatott eldönteni. A vizsgálat eredményét és következményeit természetesen el fogom akkor is fogadni, amennyiben az én vétkességemet állapítja meg” – írja a zenész, és hozzáteszi:

Amit viszont sokkal fontosabbnak tartok, az az, hogy nyilvánosan is kifejezzem együttérzésemet a sérült családapával szemben, akinek gyógyulása – mint ma telefonon elmondta nekem – hónapokat fog igénybe venni, amely idő alatt mind neki, mind családjának egy nehezebb időszak következik. Felajánlottam a segítségemet ezen időszakra, és megbeszéltük, hogy személyesen is találkozunk a közeljövőben. Ezúton is kívánok neki gyors lábadozást (ami jó hír, hogy tegnap kijöhetett a kórházból), és mielőbbi teljes gyógyulást.

Lovasi András hozzátette: a sajnálatos esettel kapcsolatban ennyit kíván közölni.

A teljes bejegyzést ide kattintva olvashatja el:

Neked Ajánljuk