A Dunába szórták Terry Black hamvait, akár büntetést is maga után vonhat a temetése – NLC

Gyerekei és barátai kísérték utolsó útjára a 72 éves korában elhunyt Terry Blacket. Miután a szeretteinek írt búcsúleveleit felolvasták, hamvait az egybegyűltek jelenlétében a Dunába szórták – írja a Blikk.

A családtagokon kívül a barátaitól, az egykori tévés Fehér Anettkától, a színésznő Urbán Erikától és az énekes Tilinger Attilától is elbúcsúzott Terry Black. Az egykori BP TV-s műsorvezetőt – aki 11 éve, a férje, Forgács Rezső producer halála óta civil életet él, orosz nyelvet tanít – lelki társának szólította az elhunyt. Mint Terry Black leveléből kiderült, csak azért nem bízta Anettkára imádott gyermekeit, mert az extévés a párja elvesztése óta nagy terhet cipel. „Szeretném a mosolyodat újra látni, szeretném, ha végre nevetnél, ha újra tudnál szeretni” – üzente Anettkának.

Terry Black és édesanyja hamvait egyesítve egy imakendőbe kötötték. A hamvakat tartalmazó urnát az előadóművész nevelt fia, Dani vitte a Dunához, ahol Tóth Csaba civil jogvédő, az elhunyt végakaratának végrehajtója dobta bele a Margit hídról a folyóba a zsidók búcsúimája közben. „Tudom, jogszabályellenesen történt, de a civil jogvédő egyesület kifizeti, ha emiatt megbüntetnek” – mondta Tóth Csaba. Mint a bulvárlap írja, vízbe temetésnél ugyanis sóból készült, lebomló urnát kell használni, és a hamvak Dunába szórására ki van alakítva egy kegyeleti hajó a folyó fővárosi szakaszánál.

Te bedőlsz az álhíreknek?

Hiába az elővigyázatosság, napjainkban nem nehéz belefutni egy-egy álhírbe, összeesküvés-elméletbe, ügyesen vagy kevésbé ügyesen manipulált fotóba, trükkösen szerkesztett videóba. Teszteld a tudásodat, lássuk, mennyire látsz át a szitán!

TESZT KITÖLTÉSE

Neked Ajánljuk