A döntő kapujában búcsúzott a Sztárban Sztár leszek! egyik nagy felfedezettje – TV2

Tóth Gabi nélkül, de Tóth Verával folytatódott a Sztárban Sztár leszek! 6. élő show-ja, ahol már hatalmas volt a tét. Sebestyén Katja, Békefi Viktória, Misurák Tünde, Tasnádi Bence és Feng Ya Ou ezúttal két-két karaktert is színpadra vittek.

 Mint minden egyes alkalommal, Tilla most is óriási energiával, és egy fantasztikus belépővel nyitotta meg a Sztárban Sztár leszek! hatodik élő show-ját.

Már a kezdés pillanatában óriási energiák törtek fel a Sztárban Sztár leszek! színpadán, a bent maradt énekesek ugyanis a csillagokat is leénekelték az első közös produkciójuk alkalmával. És a java még hátravan!

Tilla feltett egy kérdést Verának, amely során kiderült, hogy bizony Tóth Vera teljesen képben van versenyzője, és a Sztárban Sztár leszek! adásait illetően, így nincs kérdés afelől, hogy méltó utódja lesz testvérének.

Már nagyban készül az anyaságra Tóth Gabi! Az énekesnő otthonról figyeli az adást, ugyanis csak pár hét, és megszületik gyermeke.

Tasnádi Bence nagyon örül neki, hogy jól sikerült az előző produkciója. Az énekes emiatt most is mindent bele fog adni abba, hogy a maximumot adja majd a színpadon ez alkalommal is.

A múlt heti sikere után Tasnádi Bence újra meg szeretné hódítani a színpadot, és erre minden esélye meg is van.

Tasnádi Bence mindenkit meghódított a színpadon ma este, a mesterek egy kerek egész produkciónak írták le azt, amit Bence a színpadon megalkotott.

Misurák Tündének igazán vagánynak és karakteresnek kell majd lennie a színpadon, az énekesnő azonban elmondása szerint sokkal visszafogottabb a mindennapokban, így egészen nagy kihívás lesz számára ennek a dalnak az előadása.

Misurák Tünde hangjával teljesen berobbantotta a színpadot, produkciója alatt óriási volt a stúdióban a hangulat!

Misurák Tünde hangjával teljesen elkápráztatta a mestereket, Tóth Vera egyenesen odáig ment, hogy kijelentette, libabőrös volt végig a produkció alatt.

Tóth Gabi versenyzője szomorú hírt kapott a hét elején. Gabinál ugyanis hamarosan érkezik a baba, így már nem tudja az énekesnő mestereként folytatni a versenyt.

Egy érzelemmel teli produkcióval kápráztatta el a nézőket és a mestereket Sebestyén Katja. Az énekesnő produkciója során, úgy érezhettük magunkat, mintha ténylegesen egy komolyzenei koncertre ültünk volna be.

Katja produkciója óriási érzelmi hatást gyakorolt mindenkire, aki megnézte az előadását. A mesterek szerint technikai hiányosságok bár voltak benne, de mindent egybevetve fantasztikus volt az egész!

Produkciójára készülve Feng Ya Ou néhány részletet is megosztott ˝szerelmi életéből˝. Ha kíváncsi vagy, mivel lehet megfogni az énekest, akkor kattints a videóra!

Feng Ya Ou produkciójával igazán jó hangulatot varázsolt a stúdióba! A kérdés már csak az, hogy a mesterek hogyan értékelik az előadást!

Feng Ya Ou az utóbbi időszakban egyre jobb és jobb teljesítményt nyújt a műsorban, ezt pedig mind a mesterek, mint a nézők egyaránt észreveszik.

Békefi Viki életében már korábban is fontos szerepet töltött be a NOX egyik dala, így méltó folytatást szeretne mindehhez adni az énekesnő.

Békefi Viki produkciójával szinte berobbantotta a Sztárban Sztár leszek! színpadát, a tökéletes hangutánzás mellett, táncprodukciójával is levette a lábáról a nézőket!

Békefi Viki produkciója teljesen felvillanyozta a mestereket és a zsűriket, Bereczki Zoltán egyenesen odáig ment, hogy elárulta: nagyon örülne neki, ha idén egy női versenyző nyerné meg a versenyt.

Sebestyén Katja eleinte csalódottsággal kezdte meg a próbákat, hiszen a kapott dal élete nehéz időszakára emlékeztette vissza, emellett pedig mestere sem volt még a próba elején.

Katja újfent berobbantotta a stúdiót elképesztően karakteres hangszínével.

Katja az értékelés során kapott egy-két kisebb negatív kritikát is a zsűritől, Vera azonban rögtön “bevédte” mentoráltját, aki végül 24 pontot kapott.

Az énekesnő szerint Duffy hangja egy nagyon jó hangutánzási lehetőséget kínál számára, emellett pedig a dal szövegével is nagyon jól tud azonosulni. Vajon mindez szerencsét fog hozni Misurák Tünde számára?

Misurák Tündének rendesen fel volt adva a feladat, hiszen egy teljesen más hangszínt kellett hoznia, mint amit megszokhattunk tőle. Az énekesnő ennek ellenére remekül megugrotta a feladatot, szinte kísértetiesen hasonlít produkciója az eredetihez!

Misurák Tünde produkciója teljesen lenyűgözte a zsűriket, ez pedig a pontokon is jól látszik, ugyanis több tíz pontot is bezsebelt az énekesnő!

Feng Ya Ou apait-anyait beleadott abba, hogy minél tökéletesebb produkciót nyújtson a nézőknek, így attól sem riadt vissza, hogy Horváth Tomival gyakorolja a flörtölés művészetét.

Feng Ya Ou elképesztő hódító szerepében tündököl a Sztárban Sztár leszek! színpadán. Az énekes produkciója visszarepít bennünket évtizedekkel előre, és fantasztikus emlékeket idéz fel bennünk.

Feng Ya Ou produkciójáról rengeteg pozitív kritikát fogalmazott meg a zsűri, ezt pedig a pontokon is meglátszik. Az énekes rengeteget fejlődött a verseny kezdete óta, a határ pedig a csillagos ég!

Békefi Viki számára igazán nehéz lesz az a hangképzés, amelyet a dal megkíván. Vikinek feladták a leckét: Ennél a dalnál díváskodni kell és egy olyan elegáns vonalat képviselni. Az énekesnő kijelentette: ˝Egy ünnepelt primadonna leszek˝.

Békefi Viki a régi korok idejét idézte fel a Sztárban Sztár leszek! nézőinek, egy igazán felejthetetlen produkcióval.

Békefi Viki produkciója nagyon tetszett a mestereknek, az énekesnő elképesztő pontszámot kapott, ugyanis mindegyik mester 10-10-10 pontot ítélt számára.

Tasnádi Bence egy igazán érzelmes dallal lép majd színpadra, amelyhez a múltjából is merítkeznie kell. Az énekes elárulta a kameráknak, hogy pontosan milyen életeseményekre gondol majd, miközben a fájdalommal teli sorokat énekli.

Egy elképesztően megható pillanatot teremtett meg a színpadon Tasnádi Bence. Az énekest figyelve szinte megfagyott a levegő.

Tasnádi Bence produkciójával teljesen lenyűgözte a mestereket és a nézőket. A zsűri szinte megszólalni sem tudott meghatottságában, annyira elvitte őket a megható produkció.

A szavazatok alapján Misurák Tünde az, aki nem folytathatja a Sztárban Sztár leszek! műsorát. Az elődöntő után 4 versenyző folytathatja tovább a versenyt.

Négy versenyzőnek tovább folytatódik a verseny, és vele együtt az álom, hogy ők lehessenek a 2019-es Sztárban Sztár leszek! győztesei.

Fel kell kötniük a gatyájukat rendesen a versenyzőknek, hiszen nem csak a feladatok egyre keményebbek, hanem a tét is hatalmas, ugyanis jövő héten kiderül, hogy ki nyeri meg a Sztárban Sztár leszek! versenyét.

Kattints, és nézd vissza a 6. élő show-t!

Korhatár: 12 év

Címkék: sztárban sztár   sztárban sztár leszek   bereczki zoltán   horváth tamás   pápai joci   sebestyén kátja   feng ya ou   misurák tünde   varga dávid_leszek   békefi viktória   tasnádi bence

2019. november 17. 21:57

További produkciók

Neked Ajánljuk