Olyat lép a Lidl, ami a Tescónak fájhat – Origo

A Sümegen épült áruháznál most fordulat történt. Október elején ugyanis a Lidl újra megnyitotta az üzletet, amely közvetlenül a helyi Tesco mellett áll.

Az üzlet már jóideje megépült, azonban a Lidl évekig nem nyitotta meg. Sőt, idővel már árulták is, nagyjából nettó 220 milliót akart kapni az élelmiszerlánc az 1500 négyzetméteres sümegi üzletért, amely egy körülbelül 8 ezer négyzetméteres telken áll. 

Fordult a kocka

Megkérdezték a boltláncot, miért döntöttek az eladás helyett a boltnyitásról. Erre válaszul Tőzsér Judit, a Lidl kommunikációs vezetője a Napi.hu-nak azt mondta: “A város és a környék vásárlóinak igényei és a vásárlóerő fokozódása miatt döntött úgy a vállalat, hogy nem értékesíti, hanem megnyitja és működteti az évek óta megépült sümegi áruházat.” Arra a kérdésre, hogy amíg az eladás volt napirenden hány komoly vevőjelölt jelentkezett és mennyit kínáltak, a boltlánc üzleti titokra hivatkozva nem adott tájékoztatást.

A Lidl logójaForrás: AFP/NurPhoto/Alexander Pohl

A sümegi Lidl konkurense a már említett Tesco, a városban ott van még többek között a Spar is egy szupermarkettel.

Neked Ajánljuk