Oblat Rudolf: MZP-kormányról álmodtak, Fidesz-kétharmadra ébredtek – Mandiner

Abban nem volt semmi meglepő, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség megnyerte az országgyűlési választást. Ilyen ellenzék mellett a jelenlegi kormánypártok akkor is könnyedén behúzták volna a voksok többségét, ha kampányukat nullára redukálják. 

Az tény, hogy a Fidesz győzelme nem volt kétséges,

a kétharmad megszerzése annál inkább.

De a korábbi várakozásokkal ellentétben mi eredményezte azt, hogy a Fidesz a mandátumok több mint kétharmadát megszerezte, és a közvélemény-kutatók által billegőnek aposztrofált körzeteket is magabiztosan elhódította? 

Erre a kérdésre sokrétű a válasz: az olvasónak egyből eszébe juthat MZP és az általa folytatott amatőr kommunikáció, a hazugságok és a szamárságok napi szintű dömpingje, parizeres Péter és a Jobbik „nyugdíjas kampánya”, a „Nemzet Ferije”, a jogerősen elítélt Czeglédy és a többiek. Hosszú a sor, inkább nem folytatom. 

Az összefogás bukásához vezető, legfontosabbnak tartott okokat érdemes pontokba szedni.

Magas lovon

Az ellenzéki kommunikáció kapcsán könnyű szerrel megállapítható, hogy a baloldali politikusok alapvető hiányt szenvednek a politizáláshoz és az emberek érdekeinek képviseletéhez szükséges legfontosabb tulajdonságból. Mire gondolok? Az alázat teljes hiányára. Az ellenzéki exminiszterelnök-jelölt és a baloldali pártelnökök heti szinten eresztettek meg elképesztően

nagyképű, a valós társadalmi igénnyel és a felmérésekkel is ellenkező szlogeneket.

Az elmúlt egy évben folyamatos volt az önajnározás, a jövőbeni elsöprő győzelem valószínűsítése, a szemben álló versenytárs előzetes fenyegetése, sőt megfélemlítése. Ezzel ellentétben a jobboldali pártok nem folytattak látványpolitizálást, nem fenyegették a szemben álló felet, és ami a legfontosabb, alázattal veselkedtek neki a kampánynak és a választásnak. A miniszterelnök és a konzervatív oldal politikusai akkor is szerénységre és a túlzott önbizalommal szembeni fellépésre kérték híveiket, amikor minden okuk meglett volna arra, hogy előre igyanak a medve bőrére. 

Itt tehát két attitűd állt egymással szemben: 

A jobboldal politikusai nem győzték hangsúlyozni, hogy nem közvéleménykutatást kell nyerni, hanem választást. Számtalanszor felhívták a szavazók figyelmét arra, hogy a túlzott magabiztosság sose jó. Hiszen a mondás igaz: magas lóról nagyot lehet esni. Az utolsó percig folyt a kemény munka, kerülték a nagyot mondást és a fennhéjázást. 

Meg is lett az eredménye: 135 mandátum.

Ezzel szemben a baloldali jelöltektől nem hallottunk mást, csak az előzetes győzelmi mantrát. Mondtak mindent: a Fidesz fél, Orbán Viktor retteg, a jobboldali politikusok, újságírók és véleményvezérek érzik a vesztüket. Az előzetes fenyegetőzés szintén rendszeres volt, a legmesszebb talán az előválasztáson óriásit zakózó Fekete-Győr András és a parizeres párt elnöke, Jakab Péter mentek. Fekete-Győr „felcsúti perről” és a magángépekre kiszabott felszállási tilalomról merengett.

A szebb napokat megélt Jobbik elnöke pedig azt mondta: „az első napomon (esetleges miniszterelnökségének első napján – a szerk.) az irodám előtt fognak ülni az ÁSZ és az állami vezetők úgy, mint a verebek, várni a sorsukat, kivéve Polt Pétert, mert ő börtönbe kerül”. Ezt annak fényében kifejezetten érdekes volt hallani, hogy Magyarországon nem a végrehajtó hatalom feje végzi az igazságszolgáltatást, hanem a független bíróságok. Na de ne lovagoljunk ezen, tudjuk be ezt annak, hogy a Jobbik elnöke két parizeres zsömle és egy kiadós orbánozás között nem tudott időt szakítani az Alaptörvény beható tanulmányozására.

Ennek is meglett az eredménye: 57 mandátum.

Na nem a Jobbiknak, hanem az egész ellenzéki szövetségnek összesen.

Gőg és tudálékosság

A balos kudarc következő oka pedig az, hogy a magukat erkölcsi és szellemi piedesztálra emelő ellenzéki politikusok a vidéki választókra – tehát a szavazók többségére – az értelmiséghez láncolt vasmacskaként tekintenek.

Retorikájuk szerint azok, akik a körúton kívül élnek, tudatlanok és műveletlenek, nem tájékozódnak a megfelelő forrásokból, és kizárólag ezért eshet meg az, hogy a Fideszre szavaznak. Úgy vélik, hogy az emberek a propaganda áldozatai és ezért nem szimpatizálnak a színtelen-szagtalan hatalomkoalícióval.

Sajnos ki kell ábrándítani a baloldalt. Az emberek nem azért nem szavaztak az összetákolt ellenzéki nagykoalícióra, mert „át van mosva” az agyuk vagy mert „tudatlanok” volnának. Hanem azért, mert pontosan tudják azt, hogy mit szeretnének; és van egy elképzelésük arról, hogy Magyarország merre menjen a népvándorlásokkal, járványokkal, háborúkkal és a normalitást távolról sem ismerő ideológiákkal tarkított 21. században. A baloldalnak tehát

nem a Fidesszel és nem is a választópolgárokkal, hanem önmagával van vitája.

Amíg nem ismerik el azt, hogy az emberek képesek önállóan képet alkotni a világról és gondolatokat megfogalmazni, addig ne is álmodjanak arról, hogy a nemzet a kormányrúd közelébe engedi őket. 

Arról pedig, hogy a prominens ellenzéki politikusok milyen alapon formálnak jogot maguknak arra, hogy a jó erkölcs szószólóiként tetszelegjenek, inkább ne is beszéljünk.

Ezzel szemben a jobboldal a kampányát és egész társadalom-politikáját a választókkal való párbeszédre, a külpolitikában is hangoztatott kölcsönös tiszteletre és a mellérendeltség elvére építette fel. A választókra partnerként tekintett, véleményüket számtalan alkalommal kikérte és mindig meg is fogadta. A jobboldal a vidéki választókra nem megvetéssel, hanem megbecsüléssel tekintett. Továbbá – a baloldallal ellentétben – tudomásul vette azt a tényt, hogy az ország lakosságának 80 százaléka vidéken él. Nem utolsó sorban 

a hangzatos ideológiák és nagyotmondás helyett pragmatikusan cselekedett,

a gyakori társadalmi egyeztetéseknek köszönhetően pedig mindig tudta, hogy mit várnak el az emberek az adott pillanatban. 

Feltétlen megfelelési kényszer

A Mandiner egyik olvasója így kommentálta a választás kimenetelét: „A Fidesz a magyarok közötti konszenzust keresi, kifelé konfrontálódik. A baloldal a magyarokkal konfrontálódik és kifelé keresi a konszenzust.” 

A megfogalmazás zseniális, rövid, tömör, de mégis benne van minden, ami az elmúlt 12 évet leírja. 

Az ellenzéki pártok évek óta görcsösen törekszenek arra, hogy a nyugati mainstream elvárásainak megfeleljenek. A baloldal számára 12 éve az a legfontosabb, hogy mit gondol róluk a „brüsszeli vízfej”, a magyar emberek véleményét pedig a prioritási lista legvégére ebrudalják.

Mindig találnak egy jól futó ideológiát, amit a nyugat a túlzott jólétében kialakít,

és azonnal, gondolkodás nélkül átveszik azt. Emlékezzünk csak vissza a migrációs válságra, az LMBTQI-őrületre vagy a napjainkban zajló orosz-ukrán konfliktusra. 

Mivel az utóbbi áll hozzánk időben és térben is a legközelebb, hadd idézzek ide ezzel kapcsolatosan egy klasszikust: „A Zelenszkij-Orbán vita lényege. Pocsék ember leszel, vagy meghalsz. Melyiket választanátok?” – írta a Dk vezér a magyar miniszterelnök békepártiságának apropójából. 

Pocsék ember leszel vagy meghalsz. Nagy szavak ezek Gyurcsánytól. Adódik a kérdés: Miért is kellene egyetlen magyar embernek is meghalnia egy velünk semmilyen szövetségi rendszerben nem lévő ország miatt? Miért kellene veszélybe sodornunk a kárpátaljai magyarokat? Miért dobjuk sutba a 12 év polgári kormányzás eredményeit? Miért nem elég az, hogy Magyarország erején felül nyújt humanitárius segítséget az Ukrajnából menekülők számára?  

Őszinte leszek, nem tudom a választ.

Valószínűleg Gyurcsány se tudja, de a zsigeri rosszindulata mellett a belülről fakadó megfelelési kényszer kerítette az uralmába, és ezért írta, amit írt. 

Jól látszik tehát, hogy a baloldal minden kérdésben változtatás nélkül magáévá tette a nyugaton elfogadott álláspontot, és egy pillanatra sem állt meg, hogy feltegye a nagy kérdést:

Mi a nemzeti érdek? 

Magyarország mindenek előtt

A jobboldalon egy teljesen más attitűd volt megfigyelhető. Az elmúlt 12 év polgári kormányzásnak egyik alapvetése a „Nekünk Magyarország az első” tételmondat volt. A jobboldal nem küzdött kényszeres megfelelési vággyal, soha nem akart a senki által meg nem választott nyugati médiumok urainál és a brüsszeli adminisztráció irányítóinál bevágódni. Minden egyes stratégiai döntést a magyar érdek szem előtt tartásával hozott meg, még akkor is, ha egy adott intézkedés óriási nemzetközi visszhangot váltott ki.

Mindezek mellett, a baloldali álhírekkel szemben az is elmondható, hogy

a jobboldali kormány mindig is hűséges tagja volt a nyugati szövetségi rendszernek,

amikor kellett, összezárt, fontos ügyekben soha nem vétózott, a nemzetközi kötelezettségeinek mindig eleget tett. Ezért cserébe nem várt el sokat, pusztán annyit, hogy a nyugati politikusok egyenlő partnerként kezeljék hazánkat, és a kölcsönös tisztelet talaján állva rendezzenek Magyarországgal minden konfliktust. 
 
Zárásként három szó, amit a baloldali politikusok figyelmébe ajánlanék: 

alázat, pragmatizmus, nemzeti érdek.

Ezeket jól jegyezzék meg, és akkor még az is előfordulhat, hogy 2026-ban felvehetik a versenyt a jobboldali erőkkel.
 

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd