Nem volt elég mozdonyvezető, nem tudtak elindulni az elővárosi vonatok – Index.hu

Több száz utas csak fél órás késéssel tudott elérni úti céljához amiatt, mert egyetlen nap alatt négy elővárosi vonatot sem tudott elindítani a MÁV. A Közlekedő Tömeg Egyesület (KTE) szerint azért, mert nem volt rájuk mozdonyvezető. A hvg.hu írt még szerda este arról, hogy ez a négy vonat nem indult el:

  • 3046 sz. G80-as gyorsított személyvonat, 19:05 Budapest-Keleti – 19:35 Pécel
  • 3238 sz. S80-as személyvonat, 21:05 Budapest-Keleti – 21:35 Pécel
  • 3021 sz. G80-as gyorsított személyvonat, 20:23 Pécel – 20:55 Budapest-Keleti
  • 3041 sz. S80-as személyvonat, 22:23 Pécel – 22:55 Budapest-Keleti

Az egyesület szerint a szerdai nem elszigetelt eset, rendszeresek a személyzethiány miatti járatkimaradások. Mint emlékeztettek, a MÁV szóvivője nemrég azt közölte, hogy augusztusban 30 olyan vonat volt, amely személyzethiány miatt nem tudott elindulni. A MÁV szerint ez csak a járatok töredéke, és bár folyamatosan keresnek vasutasokat, úgy látják, nincs baj a szolgáltatással.

A MÁV kommunikációs igazgatóságának szeptember 11-én közleményében azt is állította, hogy a társaságnál “nem beszélhetünk munkaerőhiányról”.

Mi is írtunk arról ezzel szemben, milyen hatalmas a munkaerő-probléma a MÁV-nál, és hogy nemcsak mozdonyvezetőkből, hanem jegyvizsgálókból és pénztárosokból is jelentős hiány van. Fónagy János miniszterhelyettes szeptember eleji, írásbeli válaszából az derül ki, hogy ezer embert bármikor fel tudna venni a MÁV – a létszámhiány 2,5 százalékos a társaságnál. A Vasutasok Szakszervezete szerint ennél is rosszabb a helyzet: ők úgy látják, hogy a MÁV Zrt.-nél 658, a MÁV-csoportnál pedig összesen csaknem 1500 dolgozó hiányzik.

Neked Ajánljuk