A Magyar Újságírók Országos Szövetsége az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz-média miatt – Index

Nemrég eldőlt, hogy több száz kormányközeli kézben levő médiafelület egy nagy alapítványhoz került, amelyet a Fidesz-médiában már veteránnak számító Liszkay Gábor irányít majd. Szerdán az is kiderült, hogy sem a Gazdasági Versenyhivatalnak, sem a Médiahatóságnak nem kell vizsgálni a demokratikus európai országokban párját ritkító állami médiaközpontosítást, mivel kormány nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánította az ügyletet. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége most egy közleményben reagált az “egész Európában példátlan méretű és piaci befolyású pártmédia-holdingon” és a közérdekűvé nyilvánítás ürügyén”, amivel a kormány ki akarja vonni a versenyhivatal és a médiahatóság engedélyezési eljárása alól a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványt.

Mint írják,

meggyőződésük szerint a lépés törvénytelen, súlyosan sérti a pártatlan és sokszínű tájékozódás biztosításának alkotmányos követelményét, valamint a média- és a versenytörvény tételes előírásait

Azt is írják, hogy a kormány részéről ez a trük a nyílt beismerése annak, hogy a Médiahatóságon és a GVH-n egyébként nem menne át a médiakonglomerátum engedélyeztetése, hiszen az országos rádiók és a megyei lapok piacán ezzel monopolhelyzet áll elő. Na, nem mintha egyébként a Médiahatóságot annyira kellene félteni ilyen helyzetekben, hiszen amíg az RTL-Centrál fúziót szándékosan elgáncsolták, minden más kormányközeli médiatulajdonosi mozgást megszavaztak, miközben az NMHH testületének egyik tagját, Koltay Andrást nemrég megtették a kormányközeli Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának.

A MÚOSZ szerint a szabad és független tájékoztatás az ország összes állampolgárának érdeke, ezzel szemben a mindent maga alá gyűrő pártsajtó megteremtése nem közügy, hanem ellentétes a közérdekkel. A közleményben azt is kifogásolják, hogy a kormányrendeletben semmilyen indoklás nem szerepel, az utólagos szóbeli magyarázatot pedig egész egyszerűen komolytalannak tartják. Hozzáteszik még, hogy a totális kormánykontroll alatt működő megyei újságok eladásai az állami szerepvállalás óta folyamatosan csökkennek, és gyakorlatilag a kormány ezzel kifejezetten rontja a nyomtatott lapok túlélési esélyeit.

Mindezekért a MÚOSZ az Alkotmánybírósághoz fordul, hogy a bíróság mondja ki, hogy a központilag kontrollált, több száz felületből álló médiaholding létrehozása nem közérdek, és nem írhatja felül a szabad tájékozódás illetve tájékoztatás alkotmányos garanciáit.

Neked Ajánljuk