A videóbíróval nyert a Fehérvár – Origo

A MOL Fehérvár a gólt rúgó és gólpasszt adó Ivan Petrjak vezérletével hazai pályán 2-1-re legyőzte a Paksot a labdarúgó NB I 11. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A találkozón többször is volt dolga a VAR-nak. A Paks a vereségével immár négy mérkőzés óta nyeretlen, míg a Fehérvár a sikerrel feljött a tabella negyedik helyére.

Bajnokságban tíz forduló után egyaránt 14 ponttal állt a két csapat, azonban míg a paksiak 4. helyével minden szurkoló elégedett lehet, addig a fehérváriak hetedik helye igencsak csalódást keltő. Ami a két csapat egymás elleni élvonalbeli mérlegét illeti 21 hazai győzelemre 13 döntetlen és 9 vereség jut, és, ha az elmúlt években jóval kiegyenlítettebbé vált is a mérleg, az mindenképpen a Vidi mellett szólt, hogy a Paks eddig mindössze egyszer tudott győzni a Sóstói stadionban, pont az új létesítmény avatóján.

Szabics Imre a hét közepén Újpesten majd’ 80 percet emberelőnyben játszva vereséget szenvedő csapatból Fiolát, Muszliut és Zivzivadzét hagyta ki, míg Dárdai Palkó, Szendrei Norbert és Marcel Heister bekerült a kezdőbe.

Sokkal jobban kezdett a Vidi, amelyik az első perctől a letáborozott a vendégek térfelén, és már a 11. percben megszerezhette volna a vezetést, amikor Tamás hibája után Petrjak ment el a bal oldalon, középre adott, ahol Szendrei levehette a labdát, lőtt, azonban Nagy Gergely bravúrral védett lábbal.

Négy perccel később azonban már nem volt pardon: Funsho indított a jobb oldalon Dárdait, aki pontosan adott középre, ahol Sajbán nem érte el a labdát, így nem tudott menteni az érkező Petrjak elől, aki közelről a kapuba passzolt (1-0).

Ivaan Petrjak (jobbra) a fehérvári támadások egyik legaktívabb szereplője voltForrás: MTI/Vasvári Tamás

A vezető gól után valamivel kiegyenlítettebb lett a játék, ekkor már a Paks is vezetett támadást, de az első tíz meccsén rendkívül gólerős (26 találatuk magasan a legtöbb a mezőnyben) tolnai csapat ezúttal nem tudott komoly helyzetig eljutni, leszámítva Bognár István lesgólját a 21. percben. Legalábbis egészen a 32. percig, amikor Sajbán kapott jó labdát a tizenhatoson belül, és Stopira lábai között célba is vette a hazai kaput, Kovács Dániel azonban védeni tudott.

Mindkét oldalon sok volt a hiba támadásban és védekezésben, egy ilyet használt ki kis híján a paksi Szabó János, aki a 40. percben tizenkét méterről lőhetett, de Kovács megint jó helyen várta a labdát. Egy perccel később Funsho passzát Kodro bombázta hét méterről a kapu fölé – szerencséje, hogy lesen volt, különben aligha dicsérték volna meg.

A második félidőre Bognár György Kesztyűs helyére a jól cselező és gyors Nagy Richárdot küldte be, aki az első percekben többször is zavart okozott a fehérvári védelem jobb oldalán. Nagy tempóban kezdődött, mindkét kapu előtt sorra alakultak ki a helyzetek, az 50. percben Funsho találta el a jobbról a jobb kapufát, míg a másik oldalon Bognár István rúghatta sorra a szögleteket. Az 59. percben viszont egy fehérvári szöglet után Kodro fejelt centikkel a kapufa mellé, majd ugyanő tüzelt 16 méterről, ekkor viszont már Nagy védett. 

Bognár István (balra) és Dárdai Pál technikás játéka sokat adott hozzá a mérkőzéshezForrás: MTI/Vasvári Tamás

A kispadok sem tétlenkedtek, előbb Bognár György küldte be a csatársorba Böde Dánielt, aki így Ádám Martinnal félelmetes fizikumú kettőst alkotott, amire válaszul Szabics Imre a Funsho helyére beálló Muszliuval igyekezett erősíteni a védelmen.

Ez azonban nem sikerült tökéletsen: a 68. percben ugyanis Bognár tökéletes ívben szálló beadását remekül vette mellre Ádám Martin, majd a kapujából kilépő Kovács mellett a jobb alsó sarokba pöccintett (1-1).

Ádám Martin (balról) többször is a kapuba találtForrás: MTI/Vasvári Tamás

A 73. percben Ádám Martin esett el a tizenhatoson belül, a videobíró szerint azonban nem történt szabálytalanság, Két perccel később megint Kodro hagyott ki egy ordító ziccert, majd Ádám Martin fejelt közelről a léc alá, a VAR azonban lest jelzett, így Farkas Ádám játékvezető nem adta meg a gólt.

A 80. percben Szabics Imre is jelezte, hogy a Vidinek nem elég az egy pont: Stopira és Dárdai helyére Kovács István és Zivzivadze érkezett, azaz a támadósort erősített a fehérvári szakvezető, úgy, hogy a mindent kihagyó Kodrót a pályán tartotta. És milyen jól tette! Egy precíz támadás végén Petrjak centerezett középre, a leshatárról kirobbanó Kodro pedig ezúttal tökéletes ütemben érkezett, és négy méterről a kapuba passzolt. A VAR pedig a vonalak behúzása után megerősítette, hogy nem volt lesen a bosnyák futballista (2-1).

A ráadás perceiben előbb Zivzivadze, majd Ádám hagyott ki egy ziccert, a Paks pedig hiába rohamozott mindent egy lapra feltéve nem tudott egyenlíteni, így a MOL Fehérvár nyerte meg a kimondottan jó színvonalú mérkőzést. 

Eredmény, OTP Bank Liga, 11. forduló:
MOL Fehérvár FC – Paksi FC 2-1 (1-0)
gól: Petrjak 15., Kodro 83. ill. Ádám M. 68.

Neked Ajánljuk