Eb 2020: De Bruyne elszakadt bokaszalaggal játszott az olaszok ellen – Nemzeti Sport
![]() |
| Kevin De Bruyne sérülten is végigjátszotta az olaszok elleni Eb negyeddöntőt (Fotó: AFP) |
Sokáig az is kérdéses volt, hogy Kevin De Bruyne pályára léphet-e az Olaszország elleni Eb negyeddöntőn, mivel a világklasszis középpályás sérülést szenvedett a portugálok elleni nyolcaddöntőn és akkor le is kellett cserélni.
A 30 éves játékos nemcsak pályára lépett az olasz válogatott ellen, hanem végig is játszotta a mérkőzést, ráadásul úgy, hogy teljesítményén nem látszódott, hogy sérüléssel bajlódna, ám a 2–1-re elveszített negyeddöntő utáni interjúban elárulta, bokaszalag-szakadással játszott 90 percen át.
„Furcsa volt nekem az elmúlt négy-öt hét, de külön szeretném megköszönni az orvosi stáb munkáját – mondta Kevin De Bruyne, akinek már a Bajnokok Ligája döntőjét követően is kérdéses volt az Eb-részvétele, hiszen orr- és szemüregcsonttörést szenvedett a Manchester City–Chelsea mérkőzésen. – Kész csoda, hogy ma képes voltam játszani, mivel megsérült a bokám, pontosabban elszakadt a bokaszalagom. Ugyanakkor kötelességemnek éreztem, hogy az országomért harcoljak. Sajnálom, hogy nem tudtam többet tenni.”
| NYOLCADDÖNTŐ | ||
| Június 26., szombat, 18.00 Amszterdam |
Wales–Dánia | 0–4 |
| Június 26., szombat, 21.00 London |
Olaszország–Ausztria | 2–1 – h. u. |
| Június 27., vasárnap, 18.00 Budapest |
Hollandia–Csehország | 0–2 |
| Június 27., vasárnap, 21.00 Sevilla |
Belgium–Portugália | 1–0 |
| Június 28., hétfő, 18.00 Koppenhága |
Horvátország–Spanyolország | 3–5 – h. u. |
| Június 28., hétfő, 21.00 Bukarest |
Franciaország–Svájc | 3–3 – 11-esekkel: 4–5 |
| Június 29., kedd, 18.00 London |
Anglia–Németország | 2–0 |
| Június 29., kedd, 21.00 Glasgow |
Svédország–Ukrajna | 1–2 – h. u. |
| NEGYEDDÖNTŐ | ||
| Július 2., péntek, 18.00 Szentpétervár |
Svájc–Spanyolország | 1–1 – 11-esekkel: 1–3 |
| Július 2., péntek, 21.00 München |
Belgium–Olaszország | 1–2 |
| Július 3., szombat, 18.00 Baki |
Csehország–Dánia (47. mérk.) | |
| Július 3., szombat, 21.00 Róma |
Ukrajna–Anglia (48. mérk.) | |
| ELŐDÖNTŐ | ||
| Július 6., kedd, 21.00 London |
Olaszország–Spanyolország | |
| Július 7., szerda, 21.00 London |
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese | |
| DÖNTŐ | ||
| Július 11., vasárnap, 21.00 London |
az elődöntő győztesei | |
