NB I: Rebrov elmondta az NS-nek, már nem ő a Ferencváros edzője – N – Nemzeti Sport
Pénteken kora délután kiderült, hogy közel három év után távozik posztjáról a Ferencváros vezetőedzője, a 2018 augusztusában kinevezett Szerhij Rebrov. A szerződése felbontásáról szóló papírok aláírásáról az ukrán szakember maga beszélt a Nemzeti Sportnak.
Hirdetés
![]() |
| Szerhij Rebrov 2018 augusztusa óta volt a Ferencváros edzője (Fotó: Árvai Károly) |
„Aláírtuk a szerződés felbontásáról szóló dokumentumokat. Továbbra is értetlenül állok a dolgok előtt, rendkívül szomorú vagyok a történetek miatt. Remekül éreztem magam a Ferencvárosnál, szép sikereket értünk el” – mondta Szerhij Rebrov lapunknak.
Szerhij Rebrov 2018 augusztusában Thomas Doll utódjaként lett a Ferencváros vezetőedzője, s a transfermarkt statisztikái szerint 133 tétmérkőzésen ült a zöld-fehérek kispadján, s mindhárom idényében bajnoki címre vezette a csapatát.
A Ferencvárost 2020 őszén Rebrov a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette, ahol azt megelőzően 25 év szerepelt. A 47. életévét csütörtökön betöltő szakember egy évvel korábban az Európa-liga csoportkörében szerepelt a zöld-fehérekkel.
A zöld-fehérek elnöke, Kubatov Gábor két hete arról beszélt, hogy Rebrov már február elején felmondott a klubnál, miközben Rebrov a héten a Zbrinának úgy nyilatkozott, nem volt szó a távozásáról.
Az ügyben keressük a Ferencvárost, amennyiben reagálnak, cikkünket frissítjük.
