Elment a legpajkosabb legenda – Index.hu

Az amerikai zongorista-zeneszerző a dél-amerikai ritmusok és a flamenco muzsika tüzességét ötvözte a komolyzene és a jazz harmóniavilágával. Számtalan stílusban volt otthon, a barokktól egészen az experimentális avantgárdig. Minden hangot ismert a zongorán.

A közhelyes szépelgést kerülő, szűk felrakású akkordjainak zaklatottságát többnyire barátságos latin melódiák oldották fel – így ismerősnek hatott végül már a teljesen új is. 55 alkotói éven át tartó, vakmerő kötéltánc volt ez. Nem is pajkos, már-már zsivány inkább.

Magyarországon is többször koncertezett, ám nem ez az egyetlen kötődése hazánkhoz. 1984-ben megjelent Children’s Songs (Gyerekdalok) című lemezét

E hangulatfestő miniatűrök sorozata ugyanúgy a pentatóniára épül, mint Bartóknál, és az egyre fokozódó nehézségű tételek szerkesztési elve is közös. Különösen szép példa ez a komolyzene és a jazz találkozására, amiként az eltérő kultúrák termékeny kölcsönhatására is:

Corea szaggatottan peckes ritmusképletei a rock- és metálzenészek élvonalára is komoly hatással voltak. Jordan Rudess és Mike Portnoy a Dream Theaterből ugyanúgy inspirációként tekintett rájuk, mint Neal Schon a Journeyből, vagy Vernon Reid a Living Colourből.

Mindez annyiban egyáltalán nem is meglepő, hogy

Hangszeres rögtönzései közben zenei képzettársításai gyermeki élvezettel cikáztak, ujjai a billentyűkön pedig alig valamivel maradtak le mögöttük csupán.

Legismertebb szerzeménye a Spain című. Felsorolhatatlanul sok művész átiratában hallhattuk – Stevie Wondertől Al Jarreau-ig. Az itt választott feldolgozásában nem is az a legérdekesebb, hogy pár évvel ezelőtt valósággal felrobbantotta az internetet, annyira pazarra sikeredett, hanem hogy világosan mutatja,

E klasszikussá nemesült szamba pontosan ugyanolyan könnyed és lendületes, mint amilyen Chick Corea egész lénye s muzsikája volt.

(Borítókép: Chick Corea 2020. január 26-án. Fotó: Timothy Norris / Getty Images / AFP)