Nyert Wales Bakuban, így várja Magyarországot az Eb-ért – Index.hu

Az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjában, ahol Magyarország is érdekelt, szombat késő délután Azerbajdzsán Walest fogadta. A meccs esélyese Wales volt, és már a tizedik percben megszerezte a vezetést egy jól beívelt szöglet után. Balajev kapus felett átszállt a labda, Moore pedig egy méterről bólintott a kapuba, miközben megnyert egy párharcot is. Moore a Wigan csatára, nehezen tudták tartani, mert magasabb volt a hazai védőknél, jól fedezte a labdákat.
A 34. percben jött a második gól, akkor a Bournemouth játékosa, Harry Wilson volt eredményes. Nem volt nehéz dolga, csak az üres kapuba kellett fejelnie, miután a manchesteri James a tizenhatos sarkáról nagy lövést eresztett el, de a labda mindkét kapufát érintve kifelé pattant.
A második félidőben Wales egy szöglet után újabb gólt fejelt, de ezt Aytekin játékvezető érvénytelenítette, így maradt a kétgólos különbség. A fordulás után a tempó visszaesett, Wales nagyon kényelmesen tartotta az előnyét.
Wales ezzel hozta a kötelezőt, és ha legyőzi kedden Magyarországot Cardiffban, akkor ott lehet az Európa-bajnokságon. Ha veszít, akkor Magyarország előtt nyílik meg a közvetlen út. Ha döntetlen lesz, akkor jó eséllyel a szlovákok várhatják a kontinenstornát.
A Real Madridban sérültet jelentő Gareth Bale 60 percet kapott – sárga lap nélkül lehozta a meccset, így nem lesz eltiltva -, Ramsey (Juventus) ment a helyére. A két nagy sztár így nem volt egyszerre a pályán, várhatóan kedden, amikor Marco Rossi csapatát fogadják, akkor ott lesznek együtt a kezdőben.
A horvátok utolsó meccsükön Rijekában fogadják 20.45-től a szlovákokat. Bozenik góljával a szlovákok a 32. percben megszerezték a vezetést. A horvátoknak egy döntetlen kijutást jelentene, de sokáig nem sikerült semmi sem nekik, hiába voltak jelentős mezőnyfölényben. Aztán az 55. percben Vlasic egy pattogós lövéssel kiegyenlített 18 méterről. Négy perc múlva Modric adott be egy szögletet, Petkovic pedig hat méterről a kapuba bólintotta a labdát.
Az eddig hibátlan Belgium Oroszországban sem veszített pontot, a két Hazard három gólja – Thorgan kezdte, Eden duplázott utána – már az első félidőben eldöntötte a meccset. A vége 4-1 lett.
(Borítókép: Aziz Karimov/Reuters)