F1: 10 éve nem volt ilyen – Toro Rosso a dobogón és egyéb stathalmok – Nemzeti Sport

A hihetetlenül kaotikusra sikeredett Német Nagydíj Max Verstappen győzelmével zárult, második lett az utolsó helyről startoló Sebastian Vettel, míg a dobogó harmadik fokára Danyiil Kvjat állhatott fel. Tehát nincs az első háromban Mercedes, ám nem csak ezen tény miatt gyűjtöttünk össze egy sor statisztikai érdekességet a nem mindennapi futamról.

Kvjat (középen) 3 év után pezsgőzhetett újra (Fotó: AFP)

Hirdetés

Mivel Valtteri Bottas a falnak csapta Mercedesét, Lewis Hamilton pedig pályafutása egyik legpocsékabb versenyét produkálva a 11. helyen ért célba, a 200. futamát ünneplő istálló nemcsak a dobogóról maradt le, hanem a pontszerzésről is.

Legutóbb tavaly, a Mexikói Nagydíjon fordult elő, hogy nem láthattunk Mercedes-pilótát pezsgőzni – Hamilton a 4., Bottas az 5. lett –, s a 2018-as Osztrák Nagydíj volt a legutóbbi, amelyen meg az „ezüstnyilak” pilótái nem szereztek pontot: akkor Bottas és Hamilton is kiesett.

Ráadásul, amióta a 2014-es idényben a Mercedes egyeduralma megkezdődött, most először fordult elő, hogy a németek összes célba érő autója nem szerzett pontot.

A kicsit magyartalan megfogalmazás „kicsomagolása”: ahogy ma is, úgy korábban többször is előfordult, hogy a Mercedes egyik autója kiesett, s olyanra is többször akadt példa, hogy a németek mindkét pilótája kiesett – nem sokszor, mindössze háromszor –, olyan viszont, hogy az egyik autó kiesése mellett a másik célba érő Mercedes nem szerez pontot, a domináns időszak kezdete óta először fordult elő. Hasonlóra – vagyis arra, hogy a célba érő Mercedesek mindegyike (legyen az 1 vagy 2) pont nélkül végez – legutóbb az Egyesült Államok Nagydíján volt példa, még 2012-ben: akkor Michael Schumacher a 16. lett, Nico Rosberget pedig a 13. helyen intették le.

Az sem fordult elő túl gyakorta mostanában – az „ezüstnyilak” dominanciájának kezdete óta –, hogy mindkét Mercedes lemaradt a dobogóról, de pontot szerzett. A már említett tavalyi mexikói futam előtt, a 2017-es Monacói Nagydíj volt ilyen (Hamilton a 7., Bottas az 5. lett), előtte pedig a 2015-ös Magyar Nagydíj (Nico Rosberg 8., Lewis Hamilton 6.) – s említsük még meg a 2015-ös Szingapúri Nagydíjat, amelyen Hamilton kiesett, Rosberg viszont a 4. lett.

Foglalkozzunk a továbbiakban inkább azokkal, akik – a Mercedesszel ellentétben – ott voltak a dobogón. Vegyük például Danyiil Kvjatot, aki három év, három hónap és 11 nap után és pályafutása során harmadszor állhatott ismét pódiumra: a mai nap előtt a 2016-os Kínai Nagydíj pezsgőzhetett legutóbb, s ezzel a szünettel a két egymást követő dobogója között eltelt időre vonatkozó rangsor 14., az eltelt 69 futamot figyelve pedig a 6. helyet foglalja el.

Az orosz csapata, a Toro Rosso még hosszabb idő után tért vissza a pódiumra, ahol ezt megelőzően mindössze egyetlen alkalommal járt: a 2008-as Olasz Nagydíjon Sebastian Vettel első győzelme alkalmával, amely szintén esős futamot hozott. A két dobogó között eltelt 10 év 10 hónap és 14 nap az örökrangsor 8. helyére dobta a faenzai istállót.

Sebastian Vettel némi szerencsével és a végén bemutatott előzésekkel az utolsó helyről rajtolva ért célba másodikként, amivel egy nem túl gyakorta emlegetett statisztikai mutatóban beérte Michael Schumachert: ez volt Vettel 64. olyan dobogós helyezése, amikor nem futamgyőztesként pezsgőzhetett, ezzel a hétszeres bajnokkal együtt a 3. helyet foglalja el az összevetésben – a rangsort 82 második és harmadik hellyel vezető Kimi Räikkönen, valamint a 65 ilyen dobogós helyezést számláló Fernando Alonso mögött.

Ami pedig a győztest illeti: a holland Max Verstappen sorozatban 20. alkalommal szerzett pontot, amivel a vonatkozó örökrangsorban jelenleg a 8. helyen áll; a tavalyi Magyar Nagydíjon zárt legutóbb pont nélkül, azóta minden futamán szerzett pontot, a legrosszabb helyezése pedig ötödik volt – négyszer.

NÉMET NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda  
2. Sebastian Vettel német Ferrari 7.333 mp h.
3. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 8.305 mp h.
4. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 8.966 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 9.583 mp h.
6. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 10.052 mp h.
7. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 12.214 mp h.
8. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 13.849 mp h.
9. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 16.838 mp h.
10. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 18.765 mp h.
11. Lewis Hamilton brit Mercedes 19.667 mp h.
12. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 24.987 mp h.
13. George Russell brit Williams-Mercedes 26.404 mp h.
14. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 3 kör h.
  FELADTÁK     megtett körök
  Valtteri Bottas finn Mercedes 56
  Nico Hülkenberg német Renault 39
  Charles Leclerc monacói Ferrari 27
  Lando Norris brit McLaren-Renault 25
  Daniel Ricciardo ausztrál Renault 13
  Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. L. K. P.* PONT
1. Lewis Hamilton 7 9 10 2 223
2. Valtteri Bottas 2 9 10 2 184
3. Max Verstappen 2 4 11 2 162
4. Sebastian Vettel 5 10 1 141
5. Charles Leclerc 5 9 2 120
6. Pierre Gasly 8 2 55
7. Carlos Sainz Jr. 7   48
8. Kimi Räikkönen 8   31
9. Danyiil Kvjat 1 6   27
10. Lando Norris 4   22
11. Daniel Ricciardo 4   22
12. Lance Stroll 4   18
13. Nico Hülkenberg 4   17
14. Kevin Magnussen 3   15
15. Alexander Albon 4   15
16. Sergio Pérez 3   13
17. Antonio Giovinazzi 2   5
18. Romain Grosjean 3   4
*: a futam leggyorsabb köréért járó pluszpont
KONSTRUKTŐRÖK  
1. Mercedes 407
2. Ferrari 261
3. Red Bull-Honda 217
4. McLaren-Renault 70
5. Toro Rosso-Honda 42
6. Renault 39
7. Alfa Romeo-Ferrari 36
8. Racing Point-Mercedes 31
9. Haas-Ferrari 19
10. Williams-Mercedes 0
Neked Ajánljuk