Kicsi az 1,4 literes motor? De 480 lóerő talán azért elég lesz belőle – hvg.hu
Körbejártuk a Lancia ikonikus versenyautóját, melynek hatalmas teljesítménye mellé pillekönnyű karosszéria társul.
© László Ferenc
Az utastér mögött elhelyezett 4 hengeres motor mindössze 1,4 literes lökettérfogattal rendelkezik, de a méretes KKK turbónak köszönhetően a teljesítménye eléri a 480 lóerőt. Igaz, ehhez egészen 9500-as fordulatszámig kell pörgetni a motort. A 380 Nm-es nyomatékcsúcs 6000 és 8000 között érhető el.
© László Ferenc
Az alig 1,1 méter magas Lancia Beta Montecarlo Turbo 3,6 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra, a végsebessége pedig 270 km/h.
© László Ferenc
© László Ferenc
A mindössze 780 kilogrammos olasz járgányt négy évtizede olyan pilóták vitték sikerre, mint például Riccardo Patrese, Walter Röhrl vagy Michele Alboreto. A típusból 1979 és 1982 között mindössze 11 példány készült.
© László Ferenc
© László Ferenc
© László Ferenc
© László Ferenc
© László Ferenc
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.