Kicsoda Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökjelöltje? – Origo
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, Ursula von der Leyen 2013 decembere óta Németország szövetségi védelmi minisztere. Ő az első nő, aki betölti ezt a tisztséget, és ő lehet az első nő a bizottsági elnöki pozícióban is. Ahogy az Origo arról már beszámolt, a visegrádi országok – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – az ő jelölését javasolták az Európai Bizottság (EB) következő elnöki tisztségére, majd ezt az Európai Tanács el is fogadta. 1967 óta ő lehet az első német az EB élén.
Ursula Gertrud von der Leyen 1958-ban született a belga főváros, Brüsszel Ixelles nevű negyedében, ahol az apja, Ernst Albrecht kabinetfőnökként dolgozott az Európai Bizottságnál.

13 évvel később költözött vissza családjával együtt Nyugat-Németországba. Az evangélikus vallásban nevelték fel.
Édesapja a Kereszténydemokrata Unió (CDU) színeiben Alsó-Szászország miniszterelnöke volt 1976 és 1990 között.
Ursula von der Leyen előbb a Göttingeni Egyetemen, majd a London School of Economics-on közgazdaságtant hallgatott, később a Hannoveri Egyetemen orvosnak tanult. Először orvosként kezdett el dolgozni.
A férje, Heiko von der Leyen orvos-vállalkozó, akivel közösen hét gyerekük született.
Ursula Von der Leyen 1990-ben kapcsolódott be a politikába, amikor az apja nyomdokait követve belépett a CDU alsó-szászországi szervezetébe.
Végzettségéhez kapcsolódóan a párton belül szociális és egészségpolitikával foglalkozott.
2001-től egy Sehnde nevű kisvárosban volt önkormányzati képviselő.
Alsó-Szászország regionális parlamentjébe 2003-ban választották be, majd Christian Wulff (CDU) későbbi német államfő, akkor tartományi miniszterelnök kormányában szociális, nő-, és családügyi miniszter lett.
A 2005-ös szövetségi parlamenti választások után lett a német alsóház (Bundestag) tagja, majd ugyanebben az évben kinevezték család-, nő- és ifjúságügyi miniszternek az első Angela Merkel vezette kabinetben.
2009 és 2013 között a második Merkel-kormányban munka és szociális ügyekért felelős miniszter volt.
Merkel harmadik kabinetjében 2013-tól lett honvédelmi miniszter, az első nő Németországban, aki ezt a tisztséget tölti be.
A honvédelmi tárca vezetését a 2018-ban beiktatott kormányban is megtartotta.
Érdekességéként megjegyezendő, hogy ő az egyetlen miniszter, aki Merkel valamennyi kormányában tag volt.
Annak ellenére, hogy a különböző sajtóorgánumokban és politikusi nyilatkozatokban nem merült fel a neve, mint jelölt az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségére, 2019. július 2-án a visegrádi négyek (V4) kormányfői (Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki, Peter Pellegrini és Andrej Babis) hivatalosan is őt javasolták az EB-elnöknek.
2/2 we have put on the EU table a package that is winning acceptance among a growing number of member countries: the Visegrad Four support German Minister of Defense Ursula von der Leyen as the next EU Commission president
— Zoltan Kovacs (@zoltanspox) July 2, 2019
A V4-ek elképzelését aztán egyre többen támogatták, végül paradox módon egyedül Merkel tartózkodott, mert a német szociáldemokraták nem egyeztek bele a jelölésbe.
Több mint 50 év elteltével, Walter Hallstein óta ő lehet az Európai Bizottság első német elnöke. A szintén kereszténydemokrata Walter Hallstein 1958-1967 között vezette az uniós szervet.
Von der Leyen mellett szólt a nyelvtudása is, hiszen anyanyelvi szinten beszél franciául és felsőfokon angolul.