Az Audi és a Daimler termelésük kurtítására kényszerülnek az elektronikai alkatrészekben bekövetkezett világpiaci hiány miatt – írja az MTI. Az autógyárak bejelentése szerint az Audi a neckarsulmi üzemben fogja vissza a termelést az elkövetkező héten, a Daimler pedig azt tervezi, hogy a korábban jelzettnél nagyobb számban foglalkoztatja alkalmazottait részmunkaidőben.

Csütörtökön a félvezető áramköröket gyártó Intel jelezte, hogy nem látja a végét a nemzetközi piacon az elektronikai alkatrészek kínálatában bekövetkezett hiánynak. A „példátlanul nagy” kereslet az Intel vezére, Pat Gelsinger szerint az ágazat túlfeszítette termelési kapacitását. Emiatt hiány keletkezett a félvezető lapkák és részegységeik nyersanyagellátásában is. Hasonló okok akasztották meg nemrégiben a Ford Raptor gyártását.

Az Audi az alkatrészhiány miatt az A6 és A7 modellek szerelőszalagjait állítja le április 26. és 30. között – tudósít az Augsburger Allgemeine. Az ingolstadti márka pénteken tett bejelentésében közölte, hogy a termeléskiesés által érintett dolgozókat a leállás idejére részmunkaidőbe helyezi át.

Nem tért ki részletesen arra az Audi, hogy a hiány melyik beszállító mely alkatrészeit érinti. Mindenesetre az ingolstadti és neckarsulmi üzemre is részmunkaidős támogatásért folyamodott május hónapra – ez persze nem jelenti az intézkedés bevezetését is. A vezetés a dolgozóknak csütörtökön írott belső vállalati körlevelében mindazonáltal „továbbra is kritikusnak” nevezte a félvezető alkatrészek ellátását.

A Daimler az első negyedévi mérlegbeszámolója alkalmából jelezte, hogy a korábban tervezettnél több alkalmazottat kíván részmunkaidőben foglalkoztatni az elektronikai alkatrészek hiánya miatt. Harald Wilhelm pénzügyi igazgató pénteken közölte, hogy az elkövetkező hetekben „hol itt, hol ott” termelésleállásokra és részmunkaidős foglalkoztatásra kerülhet sor.

Bejelentésében nem nevezte meg a pontos helyszíneket és nyitva hagyta az intézkedések időtartamát is. Elmondta viszont, hogy a termelésleállások több modellcsaládot is érinthetnek, de elsősorban a prémium kategóriás S-osztályt, ami a sindelfingeni üzemben készül.  A Daimler korábbi bejelentése szerint a rastatti és brémiai Mercedes-Benz üzemekben helyez át egyelőre a jövő hét végéig részmunkaidős alkalmazásba több ezer alkalmazottat.