Újra rekordmennyiségben fogynak az okostelefonok – Origo

A tavalyi gyengélkedés után visszapattant az okostelefonos piac, és újra rekordszámban kelnek el a készülékek. A piacvezető továbbra is magasan a Samsung, akit az Apple és a kínai trió üldöz.

A tavalyi évben a koronavírus-járvány életünk sok területére hatással volt, többek között arra is, hogy jóval kevesebb okostelefont vásároltunk világszerte. Nem feltétlenül azért, mert egyébként csökkent volna kereslet, sokkal inkább a számos országban elrendelt teljes bezárkózás és a gyártás időleges leállítása vagy lelassulása okozta a piac bezuhanását. 

Úgy tűnik azonban, hogy az okostelefonos piac is gyorsan kiheverte a járvány hatásait, és az elmúlt negyedévben már a járvány előtti időszakot is túlteljesítették a gyártók, már ami az értékesítéseket illeti. 

Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy globálisan 345,5 millió okostelefon talált gazdára, ami az előző év hasonló időszakához viszonyítva 25,5 százalékos növekedés. Ez természetesen óriási növekedés, azonban nem szabad elfelejteni, hogy tavaly ilyenkor ütött be világszerte a járvány, viszont ha az egy évvel korábbi adatokat nézzük, akkor is jó a helyzet, ugyanis 2019 első negyedévéhez képest 11%-os a növekedés.

Forrás: Antutu

Ezzel egyébként az okostelefonos piac oda tért vissza, ahol a 2017-es csúcsán volt, az elmúlt három évben ugyanis nemcsak a járvány hatott ki az értékesítésekre, hanem az innováció hiánya is. Eljutottunk oda, hogy a felhasználók többségét semmi nem motiválja arra, hogy évente vagy kétévente telefont váltson, mert igazából felesleges. 

Tavaly azonban elindult az 5G-s telefonok hulláma, ez az újdonság pedig más fejlesztésekkel együtt már sokak számára vonzóvá tesz egy új készüléket. 

Ezenkívül a szakértők rámutatnak arra is, hogy a járvány alatt rendkívül megnőtt az okostelefonok egyébként is nagyon fontos szerepe a hétköznapi életben, az emberek számos olyan dolgokra használják ezeket a készülékeket a pandémia óta, amire korábban nem, ez pedig a következő üzleti negyedévekben továbbra is magasan tartja majd a keresletet.

A Galaxy S21 nagyon népszerűForrás: Origo

Ami a gyártók sorrendjét illeti, hatalmas meglepetésekre nem kell számítani. Az egykor piacvezető Huawei most már teljesen eltűnt a top 5-ös listáról, ami abban az értelemben nem meglepő, hogy a gyártó továbbra sem használhatja az Android-rendszeren a Google szolgáltatásait, így egész egyszerűen a potenciális vásárlók jelentős része számára nem megfelelő opció – még annak ellenére sem, hogy egyébként a vállalat rengeteg pénzt költ a saját alkalmazás-ökoszisztémájának felépítésére.

A top 5-ös lista egyébként így néz ki (zárójelben az eladott telefonok mennyisége):

  1. Samsung (75,3 millió)
  2. Apple (55,2 millió)
  3. Xiaomi (48,6 millió)
  4. Oppo (37,5 millió)
  5. Vivo (34,9 millió)

A Samsung tehát kirobbanthatatlannak tűnik az első helyről, és ugyan éves összehasonlításban csak 28,8%-ot tudott növelni az eladásain, már tavaly ilyenkor is piacvezető pozícióban volt az értékesítéseket tekintve, és jelenleg 21,8%-os piaci részesedéssel rendelkezik. Látható, hogy a Galaxy S21-es széria nagyon betalált a vevőknél.

Az iPhone 12 (a mini kivételével) nagy sikert aratottForrás: Apple

Tovább lépve a listán, az Apple önmagához képest rekordot döntött, ugyanis nem volt még a fennállása során olyan első üzleti negyedév, amikor ennyi készüléket értékesített volna. A tavalyi év hasonló időszakához képest elképesztő, 50%-os növekedést ért el, ami nemcsak az iPhone 12 sikerének tudható be, hanem annak is, hogy a 11-es sorozat továbbra is nagyon népszerű. 

De a növekedésben a Xiaomi szakította át a plafont éves összehasonlításban 64,8%-kal, amivel így már 14,1%-os piaci részesedést tudhat magáénak, és szépen-lassan átveheti a Huawei egykori helyét. 

Az Oppo és a Vivo nagyon hasonlóan teljesít, a két kínai cég gyakorlatilag negyedévről negyedévre egymást előzgeti az eladási listákon. Ezúttal az Oppo tudott nagyobbat növekedni, a maga 64,5%-ával majdnem eléri a Xiaomit, míg a Vivo mintegy 40%-ot tudott hozzátenni a tavalyi eredményéhez. Mindkét cég nagyon sok telefont ad el Kínában, azonban a növekedés kulcsa, hogy egyre népszerűbbek Európában is.

Az Oppo és a Vivo innovációban is erős, de a jó ár-érték arányú telefonjaikkal hódítanak leginkábbForrás: Vivo

Míg a top 5 gyártó összesen 251 millió telefont értékesített, a többiek összesen tudtak 94,1 milliót eladni, az év eddigi legnagyobb vesztesének pedig az LG tűnik, amelyik teljesen meg is szünteti a mobiltelefonos részlegét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Neked Ajánljuk