Teszt: Hyundai i20 1.2 MPi Comfort – Vezess

Utasterében elsőre a mérhetetlenül komor hangulat az, ami mellbe veri az embert, pláne az erős külső dizájn után. Már az ajtókárpiton sincs semmiféle extra szín, vagy anyag, és még egy fikarcnyi puha textil sem jutott rá, hogy kevésbé legyen gyászos. Még az ajtónyitó kilincs is pontosan olyan fekete, mint körülötte minden. Beljebb sem javul a helyzet, az egész műszerfalat, középkonzolt az elakadásjelző kapcsolóján lévő piros dobja csak fel, azon kívül szinte minden fekete és kemény műanyag.

Turbó és hibrid hajtás nélkül is van még élet – Hyundai i20 teszt 6

Komor, fekete belső. Felárért kaphatók bele színes betétek is

Roppant kontrasztos, hogy míg a klímavezérlést hagyományos módon, kézzel, gombokat tekergetve kell állítgatni, addig az amúgy kellemes tapintású ruhába bújtatott kormány mögül négyféle grafikával is használható, egyetlen nagy képernyőből álló 10,25 colos műszerfal néz szembe a vezetővel. Tőle jobbra, a vízszintes csíkozással szabdalt középkonzol felett a kötelező, érintésérzékeny, 8 colos képátlójú képernyő következik, amit szerencsétlen módon fényes zongoralakk felület ölel körbe, amin gyönyörűen meglátszik minden ujjlenyomat.

Turbó és hibrid hajtás nélkül is van még élet – Hyundai i20 teszt 7

Jól használható a fedélzeti rendszer

A kijelző melletti közvetlen elérést biztosító fizikai gombok viszont gondos tervezésről árulkodnak, és bármennyire esetlenül néznek ki, használat közben mindenki áldani fogja azt az embert, aki ezeket odatervezte, ahol vannak. A 8 colos fedélzeti rendszer a középső szintet jelenti, van még ennél egyszerűbb változat is, 3,8 colos monokróm kijelzővel, illetve komolyabb, 10,25 colos változat is. Fedélzeti rendszere logikus, könnyen áttekinthető, remekül használható darab, ami vezeték nélküli telefontükrözésre is képes. Két darab USB és egy 12 voltos aljzat is jut áramforrásként az elöl ülőknek. 

Elöl senkinek nem lesz helyproblémája, legalábbis 190 centiméteres magasságig biztosan. Apróságaiknak van a középkonzolban rekesz és akad itt két pohártartó is. Hátul sem rosszabb a helyzet, bár az ajtónyílás alul elég keskeny, így nagyobb lábmérettel akadhatnak problémák ki- és beszálláskor. Viszont a lábtér a saját igényeimnek megfelelően beállított vezetőülés mögött sem kevés, és a fejemnek is volt elég helye, bár egy vastagabb sapkában már karcolnám a tetőkárpitot. Csomagtartója papíron  352 literes, és a háttámlák ledöntése után 1165 literes is lehet. Kétféle magasságban állítható csomagtérpadló sajnos nincs, és a padló alatt csak defektjavító várja a pórul járt autóst

Turbó és hibrid hajtás nélkül is van még élet – Hyundai i20 teszt 8

Szimpla csomagtartó, extra okosságok nélkül

Neked Ajánljuk