Ratatics Péter: Több vasat is tartunk a tűzben – Portfolio

Az interjú fontosabb pontjai:

  • A koronavírus-járvány első hulláma váratlanul érte a Molt, jelentősen csökkent a munkába járók száma a home office tömeges elterjedése miatt. A társaság 2020-as eredményein azonban látszik, hogy a fogyasztói szolgáltatások szegmens sikeresen ellenállt a válság kihívásainak. Az üzletág minden idők legmagasabb, 510 millió dolláros EBITDA-ját produkálta tavaly. A vállalatcsoport eredménye azonban 16 százalékkal csökkent 2019-hez képest.
  • Az üzemanyagok árát tekintve jó hír, hogy a negyedévenként meghatározott jövedéki adó áprilisban várhatóan csökkeni fog, mivel ötven dollár fölötti olajár esetében a benzin adómértéke 5, a gázolajé 10 forinttal mérséklődik.

Az oltási bizonyítvánnyal nyárra beindulhat mind a belföldi, mind az Európai Unión belüli autós turizmus.

  • Ennek köszönhetően mind a benzin, mind a dízel profitálhat majd, de a benzin valószínűleg jobban. Kiemelkedő évet zárt a Mol a prémiumüzemanyag-eladásban, minden negyedik eladott liter prémium a hazai fogyasztásban.
  • A Mol jelenleg már 75 elektromos töltőt üzemeltet az országban. Emellett pedig konzorciumi partnereivel régiós hálózatot hoz létre az Európai Unió által támogatott NEXT-E keretében. A hamarosan lezáruló projektben működőket is beleszámítva a Molnak és leányvállalatainak a töltőállomásain már több mint 160 elektromos töltő üzemel a régióban. A tervek szerint az év végére a régióban a töltőállomások 10 százalékán, több mint 200 helyen lesz elektromos töltő.
  • A tavaly nyáron bevezetett Mol Plugee alkalmazás 5 ezer felhasználója átlagosan 45 percig használja a töltőket, és 15 kilowattóra villamos energiát tölt.
  • A Mol Limo forgalma 2020-ban a koronavírus-járvány ellenére is meghaladta a 2019-es szintet.
  • A Marché éttermek felvásárlása tovább erősíti a Mol integrált üzleti modelljét, az akvizícióval tovább lehet fejleszteni a gasztronómiai kínálatot, és a stratégiai célkitűzésekkel összhangban komplex szolgáltatási központokat lehet létrehozni a Fresh Corner márkanév alatt.
  • Ma már 185 Fresh Corner található Magyarországon és 955 a régióban, az év végére 1039 értékesítési pontra terjedhet majd ki a hálózat. Napi egymillió tranzakció kerül lebonyolításra és több mint 10 millió stabil ügyfél van. A tervek szerint 2030-ra a vállalatcsoport EBITDA-jának 30 százaléka a fogyasztási szolgáltatások üzletágból származhat.
  • A társaság több mint 1900 töltőállomással rendelkezik a régióban, öt éven belül ez a szám 2200-ra emelkedne. Emellett az alternatív üzemanyagok piacán is meghatározó szereplő lenne a Mol.
  • A Mol a körforgásos gazdaságban látja a megoldást a klímaváltozás elleni küzdelemben és Ratatics Péter azt mondta, hogy:

miután a világ energiaigénye a következő évtizedekben is nőni fog, alapelvünk, hogy a hulladékra is alapanyagként és energiaforrásként tekintünk.

Saját megoldásokkal, befektetésekkel és technológiai fejlesztésekkel 2030-ig 30 százalékkal csökkenti a Mol csoportszintű szén-dioxid kibocsátását, a fogyasztói szolgáltatások szegmens pedig 10 éven belül karbonsemleges lesz.

A Mol árfolyama ma 2,17 százalékkal került feljebb, idén 1 százalékos mínuszban áll.

Címlapkép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Neked Ajánljuk