Öveket becsatolni, hamarosan újra szétverhetik a tőzsdéket – Portfolio

Csapnivaló formában indítják jelentési szezont a tőzsdék

A korán jelentő vállalatok eredményeire adott piaci reakció alapján úgy tűnik, hogy a közelgő vállalati jelentések nem fogják megnyugtatni a piacot, amely az utóbbi időben különösen volatilis volt – írja a WSJ. A Dow Jones Market Data szerint az S&P 500 az elmúlt 14 kereskedési napból 11-ben legalább 1 százalékos elmozdulást mutatott, ami 2020 áprilisa óta a legtöbb egy ilyen hosszúságú időszakban.

Az S&P 500 pénteken 2,8 százalékot esett, miután a legutóbbi gazdasági jelentés azt mutatta, hogy a munkaerőpiac továbbra is erős, ami felerősítette a potenciálisan nagyobb kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Még a múlt hét eleji rövid rali után is az S&P 500 továbbra is a 2008-as pénzügyi válság óta a legrosszabb évét zárhatja.

Mit mondanak az elemzők?

A FactSet szerint az elemzők 2,4 százalékos profitnövekedést prognosztizálnak az S&P 500 vállalatok harmadik negyedévére. Ehhez képest az S&P 500 vállalatainak azon kis hányada, amelyek már közzétették eredményeiket, összességében mindössze 0,4 százalékkal magasabb eredményt jelentettek, mint egy évvel korábban.

Az adatszolgáltató szerint e vállalatok közül ötből négynek a részvényei estek a jelentésük körüli napokban.

A kép, amit festenek, nem túl jó kép

– mondta Nadia Lovell, a UBS Global Wealth Management vezető amerikai részvénystratégája.

Az elmúlt hónapban a részvények, köztük a FedEx, a CarMax, a Nike, és a Carnival kétszámjegyű százalékkal zuhantak egyetlen kereskedési nap alatt, miután csalódást okoztak a piacnak eredményeikkel vagy kommentárjaikkal.

A befektetők ezen a héten a nagybankok eredményeit ismerhetik meg, köztük a JPMorgan, a Citigroup, és a Wells Fargo, valamint a PepsiCo, a Delta Air Lines, és a Walgreens Boots Alliance fog jelenteni.

A befektetők a csütörtöki inflációs adatokat is várják a héten, amelyek pozitív vagy negatív irányba is megmozdíthatják a piacot, mivel a piaci szereplők igyekeznek belőle kitalálni a Fed következő lépéseit. A kereskedők a CME Group FedWatch eszköze szerint arra számítanak most, hogy a jegybank a novemberi ülésén újabb 0,75 százalékpontos kamatemelést hajt végre.

Az eredmények fontosak. De hogy az eredmények lennének a piac jövőjének jelzőfényei? Nem, ebben a negyedévben kevésbé fontosak. Az infláció az első, a második és a harmadik legfontosabb

– mondta Alex Chaloff, a Bernstein Private Wealth Management befektetési stratégiákért felelős társvezetője.

Mégis, a következő hetekben érkező jelentések érzékeltetni fogják a befektetőkkel, hogy a Fed intézkedései hogyan szivárognak be a gazdaságba. A magasabb kamatlábak a vállalatok és a háztartások hitelfelvételi költségeinek emelésével hűtik a keresletet, de időbe telik, amíg ezek a hatások megmutatkoznak. A vállalatok megpróbálják kezelni a magasabb költségeket anélkül, hogy elidegenítenék az áremelkedésektől fáradt fogyasztókat, és néhányan küzdenek a dollár erősödésének a más országokban termelt bevételekre gyakorolt negatív hatásaival. Az eddig jelentő 20 cég közül a legtöbben a munkaerőköltségeket emelték ki, melyet az ellátási lánc problémái, és a devizahatások követték – utóbbiban látszik egyébként a legnagyobb növekedés a korábbi időszakhoz képest.

Forrás: FactSet

Sokat fogunk várhatóan a devizahatásokról, hiszen a dollár erősödése negatívan hat a külföldön szerzett bevételekre, negyedévről-negyedévre nő azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek ezt a hatást kiemelik.

Forrás: FactSet

Nem elhanyagolható faktorról van szó, ugyanis az S&P 500 vállalatok árbevételének 40 százaléka származik a nemzetközi piacokról, míg 60 százaléka az USA-ból.

Forrás: FactSet

Figyelni kell az Apple-t

A befektetők arra számítanak, hogy az idei jelentési szezon tovább rontja majd a részvénypiac helyzetét, és az egyes vállalatok közül különösen az Apple-t figyelik majd – derült ki a Bloomberg legfrissebb felméréséből.

A felmérés 724 válaszadójának több mint 60 százaléka szerint az idei gyorsjelentési szezon az S&P 500 index esését fogja kiváltani.

A felmérésben résztvevők mintegy fele arra számít, hogy a részvények értékeltsége még jobban csökken az elmúlt évtized átlagához képest.

A felmérés eredményei tükrözik a Wall Street azon félelmét, hogy a részvények még az idei brutális eladási hullámot követően sem tudták beárazni a központi bankok agresszív szigorításából eredő összes kockázatot, mivel az infláció továbbra is magas.

A harmadik negyedévi eredmények csalódást fognak okozni, ami egyértelmű lefelé irányuló kockázatot jelent a negyedik negyedévi elemzői becslésekkel szemben

– mondta Peter Garnry, a Saxo Bank A/S részvénystratégiai vezetője.

Ami a következő hetekben a befektetők kiemelt figyelmét élvező részvényeket illeti,

a felmérésben résztvevők 60 százaléka az Apple-t tartja kulcsfontosságúnak.

Az iPhone-gyártó, amely a legnagyobb súlyt képviseli az S&P 500-ban, számos kulcsfontosságú témába nyújt majd betekintést, például a fogyasztói keresletbe, az ellátási láncokba, az erősödő dollár és a magasabb kamatlábak hatásába. A vállalat október 27-én tesz jelentést. A JP Morgan kapta a második legtöbb említést, 25 százalékot, de a Microsoft és a Walmart is figyelemre méltó számú szavazatot kapott.

A felmérésben résztvevők közel 40 százaléka hajlik arra, hogy többet fektessen be értékalapú (value) papírokba, míg 23 százalékuk a növekedési (growth) részvényekbe fektetne, amelyek kilátásai sebezhetőek, ha a kamatlábak emelkednek. Mégis 37 százalék egyik kategóriát sem választotta, ami talán a Citigroup kvantitatív stratégáinak azon véleményét tükrözi, hogy a részvénypiacok “határozottan defenzívvé váltak”, és csak most kezdik el tükrözni a recesszió kockázatait.

A felmérés válaszadói arra számítanak, hogy az inflációra és a recesszióra való utalások uralni fogják az idei szezonban a beszámolókat.

Óvatosabb és negatívabb iránymutatásra számítok az általános gazdasági gyengeség és bizonytalanság, valamint a szigorúbb monetáris politika alapján

– mondta James Athey, az abrdn befektetési igazgatója.

Elég olcsók már a részvények?

A Wall Street-i elemzők az elmúlt hónapokban mérsékelték a vállalati nyereségre vonatkozó pozitív kilátásaikat. A harmadik negyedév során 6,8 százalékkal csökkentették az S&P 500 harmadik negyedévi nyereségére vonatkozó előrejelzéseket, ami a FactSet szerint a legnagyobb várakozáscsökkentés egy beszámolási időszak alatt 2020 második negyedéve óta. Az elemzők a negyedik negyedévre és 2023-ra vonatkozó előrejelzéseiket is visszavágták.

Egyes befektetők szerint a profitvárakozások még mindig túl magasak, miután az S&P 500 vállalatok profitja várhatóan jövőre 7,8 százalékkal fog növekedni, még akkor is, ha egyre nagyobb az aggodalom, hogy az Egyesült Államok recesszió előtt állhat.

Ez azt sugallja, hogy a részvények drágábbak lehetnek, mint amilyennek egy gyakran hivatkozott értékeltségi mutató mutatja őket. A FactSet szerint az S&P 500 a múlt héten a következő 12 hónapra várt profit 15,9-szeresén forgott, ami összhangban van a 20 éves átlag 15,7-es értékével. Ha azonban a profitbecslések optimisták, az azt jelenti, hogy a részvények nem olyan olcsók, mint amilyennek tűnnek.

A piac annyira a kamatlábak alakulásával kapcsolatos jelzésekre összpontosít, hogy még azok a befektetők is, akik szerint a vállalatok jól kezelik az inflációt, nem feltétlenül várják, hogy az gyorsjelentési szezon a részvénypiac emelkedését fogja kiváltani. A Bloomberg felmérésében megkérdezettek mintegy fele úgy látja, hogy a részvények értékeltsége tovább romlik a következő hónapokban.

Közülük mintegy 70 százalék arra számít, hogy az S&P 500 P/E rátája a 2020-as 14-es mélypontra esik, míg egynegyedük szerint a 2008-as 10-es mélypontra zuhan.

Címlapkép: Shutterstock

Neked Ajánljuk