Nincs meglepetés az amerikai inflációs adatban – Portfolio

Az imént közölték a tengerentúlon az amerikai személyes fogyasztások indexét, amely nem hozott semmiféle meglepetést: éves szinten 6,3%-kal emelkedtek az árak az elemzői várakozásoknak megfelelően.

Az ennél fontosabb magindex 4,7%-os emelkedést hozott, amely elmarad a májusi 4,9%-hoz képest. Ez a mutató sem okozott meglepetést, az elemzői várakozásoknak megfelelően alakul.

A személyes fogyasztások indexe – annak ellenére, hogy a Fed számára a legfontosabb inflációs mutató, mivel kevésbé volatilis – nem annyira piacbefolyásoló, mint a szélesebb körben figyelt fogyasztói árindex. Utóbbit ugyanis hetekkel korábban közlik, ezáltal előbb ad képet az árnyomás alakulásáról.

Ráadásul Jerome Powell Fed-elnök a jegybank legutóbbi eseményén azt mondta, hogy most elsősorban a fogyasztói árindexre kell figyelni, mert a lakosság inflációs várakozását az befolyásolja inkább.

A Fed célja, hogy az infláció (a személyes fogyasztások indexe) 2% környékére mérséklődjön. Ettől nagyon messze van a jelenlegi szint, így a jegybanki szigorítási ciklusban van, három lépcsőben 1,5%-kal emelte az alapkamatot március óta.

Címlapkép: Getty Images

Neked Ajánljuk