Nincs megállás, megint durván ütik az olajat – Portfolio

A globálisan irányadónak számító Brent jegyzése 4,7 százalékos esést követően márciusi szintre esett, miközben a WTI 5,6 százalékkal került lejjebb.

Az esés mögött részben az húzódik meg, hogy szélesebb piacokon is kifejezetten rossz a hangulat ma, közben pedig a dollár ismét erősödik, ami gyengíti a devizában árazott nyersanyagokat, így az olajat is. A dollárerősödés annak tudható be, hogy a csalódást keltő tegnapi amerikai inflációs adat, illetve a mai termelői árakról szóló jelentés alapján a befektetők elkezdték árazni, hogy az amerikai jegybank ebben a hónapban egy 100 pontos kamatemelést fog végrehajtani a korábban várt 75 pont helyett.

Ettől függetlenül a piaci spreadek szűkös kínálatot jeleznek, és a Goldman Sachs szerint a piacról “ordít” a szűkösség. A bank szerint a héten bekövetkezett nagymértékű esést az alacsony likviditás és a technikai tényezők hajtották. A Brent több mint 20 százalékot esett a júniusi csúcshoz képest.

Joe Biden elnök szerdán megérkezett a Közel-Keletre, miközben kijött az inflációs adat, ami magasabb költségeket, köztük a benzinár emelkedését tükrözte, ami az amerikai választások központi kérdése. A magas amerikai benzinárak már kezdik megterhelni a fogyasztást, hiszen a kereslet a múlt héten az év ezen időszakában 1996 óta látott legalacsonyabb szintre esett vissza.

Láthatóan nőnek az aggodalmak a magas inflációnak a gazdasági növekedésre és az olajkeresletre gyakorolt hatásával kapcsolatban

– mondta Varga Tamás, a PVM Oil Associates brókercég elemzője.

A Kínában kiújult koronavírus-járvány szintén rontja az olajkereslet kilátásait. A sanghaji helyzet enyhülni látszik, de más régiókban a vírus terjedésének megfékezése érdekében több területet lezártak, és korlátozásokat vezettek be.

(Bloomberg)

Címlapkép: Getty Images

Neked Ajánljuk