Nem hiszed el, kihez ment férjhez Jeff Bezos dollármilliárdos exneje – Metropol

MacKenzie Scott, aki két évvel ezelőtt vált el férjétől, a jelenleg a világ leggazdagabb emberének számító Jeff Bezostól, máris újra férjhez ment, méghozzá nem is akárkihez, hanem fia általános iskolai természettudományokat oktató tanárához — számol be a Daily Mail.

MacKenzie Scott napjainkban a világ egyik legtehetősebb nője, még úgy is, hogy több mint 4 milliárd dollárt adományozott az elmúlt időszakban a vagyonából — írja a portál. A gyerekei tanárával, Dan Jewettel kötött házasságát a Giving Pledge jótékonysági szervezet honlapján jelentették be.

Dan remek fickó és sok boldogságot kívánok nekik” — kommentálta a bejelentést a volt férj, Jeff Bezos.

Az 50 éves MacKenzie vagyona a Forbes friss becslése szerint mintegy 53 milliárd dollár, amivel a 22. helyen áll a világ leggazdagabb embereinek ranglistáján. Az asszony ugyanakkor már bejelentette, hogy ennek az összegnek a nagy részét is jótékony célokra kívánja fordítani.

MacKenzie huszonöt éven keresztül volt Jeff Bezos házastársa, és segített férjének az Amazon elindításában 1994-ben. Az üzleti életben való részvétel mellett két regényt is írt.

Neked Ajánljuk