Milyen hatásuk lesz a magyar gazdaságra a különadóknak? – Portfolio

A negatív fogadtatás egyik oka nyilván a szerkezet. A bevételi oldal javítását illetően a kormányzat ismét a jól bevált szektorális különadókhoz nyúlt. A gazdaság meghatározott ágazataiban tevékenykedő cégektől további, nagyjából 800 milliárd forintot kitevő plusz adóbevételre számítanak mindkét évben, emellett még addicionális 100 milliárd forint érkezhet a költségvetésbe egyéb kisebb adótételek emelésén keresztül.

Az új különadók neve „extraprofit” adó lesz, és a gazdaságpolitika erősen hangsúlyozza átmeneti jellegüket. Ennek ellenére sem túl jó a bevezetésük optikája, belegondolva abba, hogy a több, mint tíz éve bevezetett, akkor rendkívülinek mondott ágazati különadók azóta is velünk vannak, és az államháztartás bevételi oldalának hangsúlyos részét képezik. Az ágazati különadók jól kompenzálták az államháztartást az elmúlt időszakban a jövedelmi típusú adóbevételek csökkentéséből eredő bevételkiesésekért, és hiába sújtanak diszkriminatív módon egyes szektorokat – annak minden hátrányos következményével együtt – a hazai adórendszer szerves részeivé váltak. A pótlólagos különadók kapcsán nem hangzik túl piacbarát módon az extraprofit-adó elnevezés sem, különösen, hogy az „extraprofit” létezését az adott szektorokban – talán a bankrendszert és az energiaipart kivéve – nem sikerült a kormányzatnak túlságosan meggyőző módon tálalnia.

És végül a harmadik tényező, ami a plusz adóztatás kapcsán kérdőjeleket vet fel, hogy dacára az elszálló államháztartási hiánynak – ismert, hogy április végére az éves pénzforgalmi deficitcél több, mint 80%-a teljesült – a költségvetés bevételi oldalával igazából nincs túl nagy gond. Ha ugyanis megnézzük az áprilisi mérleget, azonnal láthatjuk, hogy a központi alrendszer esetében az összes bevétel 23%-kal volt magasabb, mint a tavalyi év első négy hónapjában, és az éves bevételi előirányzat 39%-a teljesült a négy hónap alatt.

Mindez persze a vártnál magasabb növekedés és infláció párosát figyelembe véve talán várható volt, de a számokat látva mégis felmerül a kérdés, hogy mennyire célszerű még több adót kivetni és az újraelosztás mértékét tovább fokozni.

Persze a válasz az, hogy azért, mert a kiadások is elszálltak. És valóban. A központi alrendszer kiadásai az első négy hónapban közel 50%-kal nőttek éves szinten, illetve az éves kiadási előirányzat 46%-a teljesült, érdemben meghaladva az időarányosan indokoltat. A kiadások belül nagyon magas szintet produkálnak a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok. Az idei évre előirányzott 8700 milliárd forintnak 55%-a teljesült négy hónap alatt. Vélhetően így ez a költségvetési sor lesz az egyik fontos „célpontja” mindkét évben a tervek szerint mintegy 1350 milliárd forintot kitevő kiadáscsökkentő csomagnak. Ezt azonban csak sejthetjük, hiszen a kiadáscsökkentő intézkedések pontosabb bemutatásával adós maradt a kormányzat: pontosan milyen területen mennyi pénzt és milyen módon szeretne megspórolni. A múltbeli tapasztalat az, hogy míg a kiadási oldalt felépíteni, magyarul túlköltekezni nagyon egyszerű – erre az elmúlt két év pandémiás válsághelyzete globálisan is alkalmat teremtett – a kiadások visszavágása sokkal lassabb és bizony fájdalmasabb folyamat, és nem feltétlenül minden az előzetes terveknek megfelelően fog alakulni. Szerintünk ez a típusú bizonytalanság is egy lehetséges magyarázata a csomag negatív fogadtatásának.

A kiadási oldalnál maradva az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások érdemelnek még kiemelt figyelmet. Erre a célra már tavaly is a tervezettnél jóval többet, közel 1460 milliárd forintot költött az állam. Vélhetően ez az a sor, ahol elszámolásra kerülnek a hatósági rezsiárak következtében előálló, az állami vállalatoknál (pl. MVM) megjelenő feltőkésítési igények. Ezen a soron az idei évre 800 milliárd forint van előirányozva, ami a hatósági és a piaci energiaárak közötti mostanára kialakult mintegy 4-5-szörös különbséget figyelembe véve kevésnek tűnik. Ezen a mérlegsoron a végső szám akár az évi 2000 milliárd forintot is elérheti.

Összességében tehát a nagy kép az, hogy az energiaköltségek emelkedésének hatására a rezsicsökkentés fenntartása sokkal drágábbnak bizonyulhat a korábban gondoltnál. Talán ez egy lehetséges magyarázata a csomag vártnál jóval nagyobb méretének, de igazából amíg a nyomott hatósági árak fenntartásának költségeit pontosan nem ismerjük, erről csak találgatni tudunk. Talán a 2023-as költségvetési törvényből több információt megtudunk ennek kapcsán. Mindenesetre amennyiben a kormányzat 2023 után sem kíván változtatni a háztartási energiaárakon, s ezzel egyidejűleg fenntartja az ambiciózus középtávú hiánycsökkentő terveit, nehéz elképzelni, hogy 2024-től ceteris paribus már nem lesz szükség az „extraprofit” adókra. Ehhez az kellene, hogy visszatérjenek a „boldog békeidők”, és az energiaárak a pandémia előtti szintekre térjenek vissza, amit ágazati szakértők jelenleg nem tartanak valószínűnek.

A kormány szerint egyébként az extraadók bevezetése a legkevésbé káros módja a bevételnövelésnek és ezzel a költségvetés konszolidációjának:

nehéz azonban elképzelni, hogy sem növekedésromboló, sem pedig inflációgerjesztő hatással nem bírnak majd az intézkedések.

Az infláció már egy jó ideje emelkedő pályán van, az elmúlt hónapok inflációs statisztikáiból láthatjuk, hogy a gazdasági környezet kifejezetten kedvező arra nézve, hogy a vállalati szféra áthárítsa megemelkedett költségeit a fogyasztókra. Nem valószínű, hogy pont a különadó okozta többletköltség marad ki ebből, s ez különösen igaz a kiskereskedelem, a telekom szektor, a légiközlekedés vagy a biztosítási szektor esetében. A pontos inflációs hatás azonban szerintünk nem igazán számszerűsíthető, hiszen az áremelések kapcsán elég nehéz lenne szétszálazni, hogy az adott áremelés mértékéből mennyi tulajdonítható a „jogosnak mondott” (nyersanyag, energia, bérek) és mennyi a „nem jogos” (különadó) költségáthárításoknak.

A különadó lenyeléséhez egy hirtelen nagyon erősen javuló termelékenység kellene az adott szektorokban vagy pedig egy makroszinten nagyon jelentősen lassuló vagy visszaeső belső kereslet, kvázi recesszió.

Ez nem a rövid távú forgatókönyvünk, később persze akár még be is következhet. A bankszektor esetében külön specialitás, hogy deklaráltan az alacsonyan tartott betéti kamatokért „büntetik” a szektort a magasabb teherrel. Így viszont még inkább nem lesz racionális üzleti döntés betéti kamatot emelni, ami a mostani emelkedő piaci kamatkörnyezetben ronthatja a monetáris transzmisszió hatékonyságát, s emiatt inkább áttételesen bírhat inflációs hatásokkal.

Nehezen megfoghatóak a csomag növekedést lassító hatásai is ezen a ponton. A takarékosabbá váló kormányzat, az állami beruházások visszavágása nem kizárt, hogy pár tized ponttal mérséklik már rövid távon is a növekedést. A nem befektetőbarát üzenetek, lépések viszont inkább a középtávú GDP előrejelzésekre nézve jelenthetnek kockázatot. A váratlan extraadók üzleti bizalmat romboló hatásuk révén könnyen visszavethetik a magánszféra beruházási hajlandóságát, rosszabb esetben akár a különadók által közvetlenül nem érintett iparágakat is megszorításokra, a beruházások halasztására késztetheti, ami késleltetheti az alapvetően a termelékenység további javulásán alapuló gazdasági felzárkózást.

Címlapkép: Getty Images