Milliárdokban mérhető kárt okozott egy vihar a Mol horvát leányának – Index.hu

Egy ilyen platform felállításának költsége 15 millió dollárra (körülbelül 4,4 milliárd forintra) becsülhető – közölte az Indexszel az INA, hozzátéve, hogy a vihar által okozott károkat még mindig becsülik.

A MOL és a horvát állam tulajdonában lévő olajipari vállalat december elején „veszítette el” az isztriai Pulától ötven kilométerre északnyugatra található gázplatformot. Ebben a térségben több platformja is van az INA-nak, az érintett, az Ivana D-t gáz kitermelésére telepítették.

Időközben 40 méter mélyen, a tengerfenéken megtalálták az Ivana D-t. Az INA egyelőre a helyreállítás költségéről nem tudott nyilatkozni, még folyamatban vannak a vizsgálatok. Hozzátették, hogy a platformot mindenképpen ki kell emelniük a tengerből.

Ivana-D

Fotó: INA

„Az eset kivizsgálása folytatódik, és a kitermelés folytatásáról vagy a helyszínen található kutak végleges lezárásáról a szükséges információk begyűjtése után születik döntés. Ezzel párhuzamosan az INA előkészíti az Ivana D helyszíni helyreállítási tervét” – válaszolta megkeresésünkre az olajcég.

Legyőzte az időjárás az Ivana D-t

Az Adriai-tenger északi részén a 70 km/h erősségű déli szél (sirokkó) és a 6-7 méter magasságú hullámok következtében december 5-én délután megszűnt minden kapcsolat – folyamatirányítás, navigáció és a vizuális kapcsolat is – az Ivana D elnevezésű, egy lábon álló, személyzet nélküli földgáztermelő létesítménnyel. A vészleállító rendszer (ESD) azonnal aktiválódott, és a biztonsági szelepek lezárásával a gázkutak biztonságos állapotba kerültek, miközben a csővezeték nyomása stabil maradt. Az eseménynek nem volt hatása a környezetre, és nem érintette az INA többi tengeri termelő létesítményét sem, melyek továbbra is a tervek szerint működnek – közölte portálunkkal az INA.

A létesítményen az INA személyzete kéthetente végzett részleges ellenőrzéseket, évente pedig teljes körű ellenőrzésekre is sor került a hatóságok felügyeletével: előbbit december 1-jén, utóbbit pedig októberben végezték el. Az Ivana D víz alatti részét a horvát hajózási nyilvántartás ellenőreinek jelenlétében 2018-ban ellenőrizték.

Neked Ajánljuk