Megszólalt az autóipar nagyágyúja: két nagy veszély fenyeget – Portfolio

A Stellantis csoport vezérigazgatója a Reuters Next konferenciáján elmondta, hogy a világ kormányai és a befektetők egyaránt arra kényszerítik az iparági szereplőket, hogy gyorsítsák fel az elektromos autózásra történő átállást, miközben az így keletkező költségek messze meghaladják azt a szintet, amit az autóipar el tud még viselni.

Hangsúlyozta, hogy a politikusok úgy döntöttek, olyan mértékű villamosítást rónak az autóiparra, amely 50 százalékos többletköltséggel jár a hagyományos autógyártáshoz képest.

Kizárt, hogy az 50 százalékos többletköltséget át tudjuk hárítani a fogyasztókra, mert a középosztály jelentős része nem lesz képes ezt kifizetni

– tette hozzá a Stellantis vezére.

Véleménye szerint az autógyártóknak két lehetősége marad végül: drágábban kínálják autóikat, amelyekből így aztán kevesebbet fognak tudni értékesíteni, vagy beletörődnek abba, hogy a mostaninál jóval kevesebb profitot tesznek majd zsebre a jövőben. Utóbbi lehetőséggel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a hagyományos autógyártás a rendkívül magas fix költségek és a folyamatosan emelkedő kutatás és fejlesztés költségei miatt eleve nagyon alacsony profitmarzsot eredményez a volumengyártóknak.

Tavares arra is figyelmeztet, hogy mindkét lehetőség megszorításokhoz vezethet, amely végső soron számos munkahely megszűnését okozhatja az autóiparban.

A Stellantis vezére hozzátette azt is, hogy az elektromos autózásra történő átállás felgyorsítása kontraproduktív lesz és minőségi problémákat fog eredményezni az autógyártásban.

Címlapkép forrása: Getty Images

Neked Ajánljuk