Megmutatjuk, miért került megint veszélybe a forint – Akár új történelmi mélypont is jöhet? – Portfolio

A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet

Régóta nyomást helyez a forintra a reálkamat

A koronavírus-járvány kitörése előtt a forint gyengülése mellett folyamatosan egy erős érvet lehetett hallani: a magyar volt a világon az egyik legalacsonyabb reálkamat. Márpedig a feltörekvő piacokon ez sokat nyomott a befektetők szemében, hiszen az alacsony rövid kamatok azt jelentik, hogy olcsó „shortolni” az adott devizát, vagyis az esésére fogadni, emellett az infláció viszonylag magas. Elvileg a reálkamatnak nem kellene, hogy fontos szerepe legyen a devizapiacon, hiszen a legtöbb szereplőt a hazai infláció nem érinti. ugyanakkor a reálkamat mégis hagyományosan erős indikátor még a külföldiek számára is. emögött leginkább az a megfontolás áll, hogy az alacsony reálkamat a monetáris politika szigorúságának egyfajta fokmérője.

A fenti grafikonon látszik, hogy 2016 óta negatív a magyar reálkamat, ami két dolognak köszönhető:

  • az infláció emelkedésének és
  • a jegybanki alapkamat csökkentésének.

A mélypontot idén januárban érte el a magyar reálkamat mínusz 3,8%-on, majd tavasszal a járvány első hatásaként csökkent az infláció, ami miatt hirtelen kétéves csúcsra emelkedett a reálkamatunk. Nyáron azonban megint emelkedésnek indult a drágulás üteme, főleg a júliusi megugrás volt váratlan, így ismét az MNB célsávjának tetejéhez került az infláció. Közben a jegybank még egy kicsit tovább vágta a kamatot 0,6%-ra, így mínusz 3,3%-ra csökkent a magyar reálkamat.

Nagyítóval kell keresni a magyarnál alacsonyabb adatot

Az utóbbi hónapok esése után megnéztük, mi a helyzet most a magyar reálkamattal nemzetközi összehasonlításban. Ugyanis nem önmagában az alacsony reálkamat a probléma, hanem az, ha kilógunk a sorból. A feltörekvő országokat megvizsgálva nincs jó hírünk: alig találni a magyarnál alacsonyabb reálkamatot:

Sok országban egyelőre csak júliusi inflációs adat jelent meg, viszont a grafikonon is látszik, hogy a sorból nagyon kilóg Irán, ahol 30 százalékos infláció mellett 18 százalék az alapkamat. Mellettük csak a szaúdi és a török reálkamat alacsonyabb a magyarnál.

Érdekesség, hogy a törökök 3,55%-os értéke alig marad el a magyartól, miközben a líra komoly zuhanáson van már túl, bár ott elsősorban a devizatartalékkal kapcsolatos aggodalmak mozgatták mostanában a befektetőket.

Régiós összevetésben a magyar reálkamat a legalacsonyabb, ami szintén fontos érv lehet a forint ellenében a befektetők szemében.

Csehországban kicsivel marad el a magyartól a fontos mutató, a lengyel viszont már mínusz 2,8%, a román pedig mínusz 1,2 százalék, ami jóval magasabb a miénknél.

Részben ezzel magyarázható, hogy az utóbbi egy hónapban a forint a lengyel zlotyval szemben 2,2%-kal, a cseh korona ellenében pedig egy százalékkal gyengült.

Van két dolog, ami megmentheti a forintot

A reálkamat alapján tehát a forint akár jelentősebb gyengülése is jöhetne a közeljövőben, hiszen

amikor utoljára ilyen alacsony volt az érték, akkor esett történelmi mélypontra 370 közelébe a magyar deviza.

A különbség egyelőre annyi, hogy márciusban egy komolyabb globális piaci eladási hullám volt, ami súlyosbította a forint fundamentális problémáit. Most egyelőre a befektetők többsége bízik a gazdaság második féléves kilábalásában, a jobb kilátások pedig erősebb kockázatvállalást jelentenek. Az erősebb kockázatvállalás pedig leszorítja az elvárt hozamfelárakat, vagyis alacsonyabb kamaszintet is elfogadnak a befektetők.

A másik dolog, ami a forint mellett szólhat az euró erősödése, az utóbbi időszakban az európai deviza komolyabb szárnyalást mutatott a dollár ellenében, ami a korábbi tapasztalatok szerint kedvezhet a feltörekvő devizáknak. 

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Éppen ezért egyáltalán nem biztos, hogy a majdnem rekordalacsony reálkamat miatt rögtön jön a rekordgyenge forint.

Néhány napja a Commerzbank elemzői frissítették a forintra vonatkozó előrejelzésüket: szerintük az európai és a magyar gazdaság kilábalása az év végére 345-ig erősítheti a forintot az euróval szemben.

Az Erste Bank elemzői szerint egyértelműen alulteljesítő volt a forint a régióban augusztusban, aminek három oka volt:

A szakemberek szerint a fundamentumok többsége továbbra is a forint mellett szól, ugyanakkor a piac értékelése szerint egyértelműen a magyar deviza most a legsérülékenyebb Kelet-Közép-Európában.

Az Erste elemzői a közelmúltban 350-ről 355-re emelték fel év végi euró-forint várakozásukat, vagyis arra számítanak, hogy ugyan nem lesz rekord, de nem is tud érdemben erősödni a magyar deviza.

Szintén a Commerzbank szakértői hívták fel arra a figyelmet, hogy az idei második félév erősödése után 2021-ben akár ismét nyomás alá kerülhet a forint. Szerintük jövőre jó eséllyel megint látunk majd 360-as euróárfolyamot. Ugyanis azt gondolják, hogy a gazdaság kilábalása az infláció további emelkedését hozza majd, és egyelőre kétségek vannak azzal kapcsolatban a piacon, hogy az MNB mennyire gyorsan fogja ezt lereagálni esetleges szigorítással. A német bank elemzője szerint a magyar jegybank most arra állt át, hogy akár a cél fölé emelkedő infláció árán is fenntartja a gazdaság támogatásához szükséges laza monetáris kondíciókat.

Ugyanakkor látszik, hogy a jegybank – miközben kitart az alacsony kamatok politikája mellett – zavarná a forint további gyengülése. Erre utal a közelmúltban bevezetett devizaswap-eszköz, amivel az azonnali piacon várható szezonális forinteladási hullám hatását kívánja tompítani a jegybank a hamradik negyedév végéhez közeledve. Vagyis a jegybank egyszerre akar nagyon alacsony kamatot és stabil árfolyamot – de látszik, hogy az a külső környezet állapotától függően nem mindig jelent fenntartható pénzügyi kondíciókat.

Vagyis a majdnem rekord alacsony reálkamatból még nem következik, hogy 370 feletti euróárfolyam jön majd, viszont a mostani helyzetben egy komolyabb nemzetközi hangulatromlás jelentős forintgyengülést hozhatna.

Címlapkép: Getty Images

Neked Ajánljuk