Mától rendelhető a Dacia Jogger, íme az árai és részletei – Autonavigator.hu

Nem panaszkodhat a Dacia, ami nem mellesleg idén 55 éves, ebből pedig már 22 évet a Renault égisze alatt töltött. Korábban, a kezdetekkor is erős kapcsolat fűzte a Renault-hoz, hiszen eleinte a Renault 8, majd a Renault 12 licencmodelljét gyártották. Egy jókorát ugorva 2004-ben jött az első Logan, ami a kezdetekkor még 4000 eurós autóként szerepelt a tervekben, a lényeg azonban az volt, hogy a márka azok számára is elérhetővé tegye az új autó vásárlását, akik addig csak használtban tudtak gondolkodni. A terv bejött, olyannyira, hogy a Dacia egyre több olyan vevőt is be tud húzni, aki egyéb másik új autó helyett köt ki náluk. Szerte Európában és hazánkban is, ahol az elmúlt bő másfél évtizedben 80 ezer Dacia talált gazdára. Ma a Dacia slágermodellje a Duster, ami immár a második generáció második fázisánál tart és rendkívül széles kínálattal rendelkezik. Új (EDC) automata váltójával már teszteltük is (lásd itt), most pedig a Dacia rendezvényén dízelként és LPG-s benzinesként is lehúztam vele csaknem 300 kilométert, s azt kell mondjam, mindkét szerényebb teljesítményű motorjával is nagyon korrekt.

Bár a Duster a Daciánál első, talán még fontosabb, hogy kategóriája második legnépszerűbb modellje hazánkban, az új Sandero pedig bár Európa kedvence lett, hazánkban a harmadik helyen áll szegmensében, s a villanyautók körében a harmadik helyre várják az új Springet is, amiből már több mint 500 példány elkelt, s ennek vélhetően több mint felét át is fogják tudni adni idén. Van viszont egy modell, ami 2019 óta reneszánszát éli, ez pedig a hétüléses, kissé már koros Lodgy, ami a nagycsaládos támogatásnak köszönhetően kapott szárnyakat. A modell kedvelőinek két jó hírünk is van, az egyik az, hogy jövő nyárig marad a Dacia kínálatában a Lodgy, a másik pedig az, hogy márciusi gyártástól és már a mai naptól rendelhető a szeptemberben a Müncheni Autószalonon egyetlen kizárólag benzines modellként debütált Jogger, ami egyszerre váltja a Logan MCV kombit, a Lodgyt és a Renault Express által nyugdíjazott Dokker személyszállító változatát, ami egyébként egy rendkívül praktikus családi járgány volt. A Dokker amúgy furgonként első volt szegmensében és persze a Lodgy is, még az idei évben is, a nagycsaládos támogatást is a legtöbben rá költötték el, mintegy 7500-an.

Érdekes helyzetet hoz a jövő év, hiszen a már mostantól rendelhető Jogger az új Sandero műszakiságára épülve a Lodgynál sokkalta divatosabb és modernebb, alapára – a bevezető árak erejéig – kedvezőbb lesz. Ennek oka, hogy a Lodgy már csakis Stepway csúcsverziójával és a 115 lóerős 1.5 Blue dCi dízelmotorral kapható – utóbbi tesztje itt, ára viszont ma már 6,289 millió forint. A Jogger pedig csakis benzines és benzines-LPG-s motorral érkezik, ráadásul utóbbi lesz az olcsóbb.

Dízel Jogger nem is lesz, de a Clio E-Tech (1,6-os szívó benzinesen alapuló) “öntöltő” hibrid hajtásláncát (és így annak speciális aszinkron automata váltóját is) megkapja majd, 2023-as gyártástól, annak alapárát pedig vélhetően jövő év végén ismerhetjük majd meg.

De most nézzük a Lodgynál 4 centivel hosszabb és fényévekkel modernebb Jogger alapárát – dobpergés: 5,169 millió forintba kerül az ötüléses, 5,419 millióba a hétszemélyes a TCe 100 LPG alapmotorral.

120 ezer forint lesz a TCe 110 verzió felára, ami bár teljesítményből és nyomatékból is többet ad, valójában ugyanazt az 1,0 literes, háromhengeres motort jelenti, ami nem csak a Sanderót, még a nagyobb és magasabb Dustert is elfogadhatóan mozgatja – mondom ezt az után, hogy tavaly is abszolút elégedett voltam a motorral (sima benzinesként és LPG-vel is), de tegnap is lehúztam vele egy Eger-Budapest utat, és autópályán, 130 körül is teljesen elemében volt.

A Jogger műszerfala a Sandero/Logan párosból való, az Essential alapverzió kivételével szövetbetétes.

Alapáron ugyanúgy a kijelző nélküli, okostelefonos applikációval kommunikáló, de Bluetooth-kapcsolatos hifi jár, s bár mindössze 130 ezer forintba kerül a báziskivitelhez a légkondi, azon túl az elektromos és fűthető külső tükrökért, az automata ablaktörlőért, a bőrkormányért, a tempomatért, a 4 irányban állítható kormánykerékért, a tolatóradarért, a hátsó elektromos ablakokért, a 8 colos érintőképernyőért és a Sandero Stepwayről ismerős, tetőcsomagtartóvá hajtható hosszanti tetősínekért megéri a második, Comfort szintet választani. Míg a Comfort felára 650 ezer forint, onnan már csak 300 ezer forintos lépcső az Extreme csúcsverzió, ami egyebek mellett alufelniket, egyedi kárpitozást, automata légkondit és automata Dacia Kártyát (kulcs nélküli nyitás-indítást), tolatókamerát, a második sorba lehajtható asztalkákat, a harmadikba pedig nyitható (kibillenthető) oldalablakokat ad.

Felszereltségtől függetlenül óriási csomagteret ad a Jogger, az ötülésesben 607 liternyi tér tölthető meg az utastér mögött, a hétülésesben hét ülés mögött 160, azokat lehajtva 506, az üléseket kiemelve 595 liternyi teret kapunk. Az üléshajtás elve a Lodgyból ismert: a két leghátsó ülés egymástól függetlenül hajtható össze és vehető ki, a második sor pedig össze-, majd előrehajtható, nem a padlóba fekvő. A teljes raktér az ötülésesben 1819, a hétszemélyesben az ülések kiemelése után 1807 literes.

Mint azt Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója elmondta, a mai naptól előrendelhető Jogger által hasonló érdeklődésre számítanak, mint az első Logan megjelenésekor. Nem véletlenül, hiszen olyannyira a piac legolcsóbb hétülésese lesz, hogy még a kifutó Lodgy 6,289 millió forintos ára alá is bevitték bevezető árát. Aki most rendel, a tervek szerint áprilisban már átveheti autóját, s mivel a nagycsaládos autóvásárlási támogatás még jövő év végéig fut, matematikailag arra is van lehetőség, hogy azok a vevők, akik 2019-ben az elsők közt vettek nagycsaládos támogatással autót (leginkább Lodgyt), a jövő év második felében Joggerre szerződjenek, de erre csak speciális esetben és nem a korábban a támogatást elnyerő szülő esetén van mód. Persze ennél jelentősebb arányban várnak új vevőket, akik gyűjtésével amúgy sem áll rosszul a Dacia, a már több mint 40 ezer megrendeléssel rendelkező Spring például 80 százalékban friss kuncsaftokat vonz a márkához, így például a hazai, már most is 5% feletti piacrésze is tovább emelkedhet, hiszen a Jogger szabadidő-autós beütésű, akár hétüléses egyterűként mindent megad, amire józanul szüksége és igénye lehet a vásárlóknak, így tényleg sikert jósló.

Neked Ajánljuk