Közelegnek a Dacia Lodgy végnapjai – TotalCar

A Dacia legnagyobb autója idén már nyolcadik évét tapossa, amivel nem is lenne semmi baj, de nagyságrendileg tizedannyit adnak el belőle, mint a márka húzómodelljéből, a Dusterből. Így már érthető, hogy egyre több hír jelenik meg arról, hogy a Lodgy egy generáció után eltűnik a kínálatból.

lodgy

Fotó: Winkler Róbert / Totalcar

A francia L’Argus szerint a hétszemélyes autóra rövid időn belül klasszikus egyterű-sors vár. Vagyis a Lodgyt egy nagy SUV válthatja, ám névről egyelőre még semmit nem tudni. Az új hobbiterepjáró 2021 tavaszán érkezhet, és több mint valószínű, hogy a konszern CMF-B platformjára fog épülni: vagyis az alapokban az új Renault Clióval, a Capturrrel és a Nissan Juke-kal osztozik majd.

A rokoni szálak minden bizonnyal a motorválasztékban is meglátszanak majd. Szívó benzinmotorra már igen kicsi az esély, helyette a Renault ezres és 1,3-as TCe turbós benzinesei, illetve az 1,5-ös dCi turbódízel viheti majd az új SUV-t. A L’Argus szerint azonban később az sem elképzelhetetlen, hogy a Dacia első típusa megkapja a Clióban bemutatkozott E-Tech hibrid rendszert. 

Daciákban elsők között jelenhet meg az új típusban olyan biztonsági elektronika, mint a holttérfigyelő, vagy a sávelhagyásra figyelmeztető berendezés. Ezekre minden bizonnyal az EuroNCAP új pontozási rendszere miatt lesz szükség, máskülönben 2 csillagos eredményt kockáztatnának, ami már valószínúleg egy Daciánál sem férne el. 

Via: Carscoops

Neked Ajánljuk