Koronavírus Magyarországon: meredeken emelkedik a kórházban ápoltak száma – Portfolio

Fertőzések, halálozások és kórházi adatok

Az előző napokhoz képest sokkal kisebb új esetszámot közöltek ma reggel, ami önmagában örömteli lenne, csakhogy szinte minden kedden ez a helyzet. Vélhetően kedden jelentkezik ugyanis a hétvége hatása, amikor kevesebben mennek orvoshoz, így kevesebb tesztet végeznek el. Az alábbi ábrán is látszik, hogy a nagy visszaeséseket általában megugrás követi – a völgyeket rendszerint keddi napokon látunk. Sajnos látva az emelkedő trendet, nem lenne meglepő, ha holnap a korábbiaknál magasabb számot látnánk.

A járvány gyors felfutását mutatja, hogy az előző keddhez képest több mint 1000 fővel, 59%-kal nőtt az új esetek száma.

A nap legaggasztóbb híre a kórházban ápoltak száma, ez ugyanis meredeken növekszik. Az előző naphoz képest 392 fővel több beteget ápolnak kórházban – ennél nagyobb emelkedést 24 óra alatt csak a második hullámban láttunk, akkor is csak egyszer. A lélegeztetettek száma egy nap alatt 44 fővel nőtt.

Az előző 24 órában 130 honfitársunkat veszítettük el koronavírus miatt. A trend sajnos az új halálesetek görbéjén is emelkedik, és a romló járványhelyzetet látva aligha számíthatunk enyhülésre a következő hetekben.

Tesztek és oltások

A hétvégehatás az elvégzett tesztek számában is megmutatkozik. Mindössze 13 ezer teszt eredményéből kaptuk meg a 2764 új esetet, az elvégzett tesztek száma sokkal alacsonyabb az elmúlt héten átlagosan 23 ezer napi mintavételnél, ez is klasszikus keddi visszaesést jelent. Az elvégzett tesztek 21%-a volt pozitív – minél magasabb ez az arány, annál kevésbé tudjuk pontosan nyomon követni a terjedést, annál több feltáratlan eset maradhat. A második hullám csúcsán 30% körül volt ez az arány (a kiugró adatokkal nem számolva). Mint az ábrán látszik, a trend meredeken emelkedik, heteken belül elérhetjük a második hullámban látott aluldetektálási arányt, az egészségügyi rendszer (beleértve a tesztelési kapacitásokat is) jelentős nyomás alá kerülhet napokon belül.

Folyamatosan zajlik az oltás, már 721 677 fő a beoltottak száma, közülük 252 847 fő már a második oltását is megkapta. Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt 36 400 ember kapta meg az első oltását Magyarországon. Az átoltottság a kínai és orosz vakcinák beszerzése óta látványosan gyorsul, de még mindig alacsony: a lakosság 7,4%-a kapta meg az első oltását, a második oltást 2,59% – és ez mindössze 0,01%-ponttal nőtt tegnap óta. Ahogy az operatív törzs áttér a második oltás idejének kitolására, úgy nyílik majd ez az olló: az első oltást egyre többen kapják meg, ehhez képest sokkal lassabban fog nőni kezdetben a második oltásukat megkapók aránya. Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján ismertetik az új oltási tervet.

Megyei adatok

Az elmúlt 24 órában Budapesten jelentették a legtöbb fertőzöttet, 728-at. Pest megyében 606 új beteg volt az elmúlt napon, Komárom-Esztergomban 206 új eset volt, a többi megyében 200 alatt volt az új esetek száma. A legkevesebb új fertőzött Zala megyében volt, mindössze 20 fő, de alacsony volt Veszprém (29) és Jász-Nagykun-Szolnok (26) megyékben is.

Lakosságarányosan az elmúlt héten már nem áll ennyire kiugróan rosszul a főváros, 100 ezer főre 341 beteg jutott. A legfertőzöttebb megye Somogy, ahol 525 beteg jutott 100 ezer lakosra, Nógrádban 491, Komárom-Esztergom megyében 472 volt ez a szám. A legkevesebb beteg lakosságarányosan Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt, ahol 84 beteg jutott 100 ezer lakosra, más megyében sehol sem volt 100 alatt a szám az elmúlt héten. 200 alatt volt Veszprém megye, Baranya, Zala, Heves és Békés. Pest, Fejér és Győr-Moson-Sopron megye (Nógrád és Komárom-Esztergom megyék, valamint Budapest mellett) a legfertőzöttebbek közé tartozott 300 feletti új esettel 100 ezer lakosra vetítve.

Címlapkép: Getty Images

Neked Ajánljuk